A vén poéta

 

Megszülettem, voltam gyermek, elszálltak az évek,

Öreg vagyok, vagy csak koros, vajjon meddig élek?

Kérdezgetem önmagamtól , milyen ember voltam?

Mennyit értem életemben, mit  érek majd holtan?

 

Van-e néhány tucat ember, akit jobbá tettem?

Alkottam- e maradandót,volt-e bátor tettem?

Segítettem akárkinek, mit tegyen és mit nem,

Megkérdeztem valakitől, hogy milyen az Isten?

 

Elmondtam-e tíz embernek, elmondtam-e  száznak,

Mindazt, amit tapasztaltam, mindazt, amit láttam?

Évtizedek súlya alatt  változik az ember,

Amit látott, mondott ,érzett, megtölthet egy tengert.

 

Gondolkodom, tehát vagyok, álmodom is gyakran,

Azt álmodom, lakik bennem  valahol egy angyal.

Ez az angyal azt suttogja , mindazt,  amit láttál,

Láttatnod kell másokkal is, nézz és látva lássál

 

Úgy szeretném elmondani nem tíznek, nem száznak,

Miért  szép a Szinva patak, milyen az alázat.

Miért jó , hogy magyar vagyok, mitől szép a nyelvünk,

Mi az, ami zavar nagyon , hogyan kell szeretnünk.

 

 

Elmondanám mitől félek, mit és hol hibáztam,

Mi az, amit  gyorsan lehet, mi az, ami várhat.

Elmondanám mindenkinek, hogy az idő drága,

Használja ki minden percét, ne éljen hiába.

 

 

 

Milyen volt az ifjúságom,miért szép az élet

Öreg ember mitől boldog, hogy várja a véget
Persze nem csak másnak írok, írok önmagamnak
Hogy az ami hátra van még, legyen teljes, gazdag