Hetven éve megy a szekér,
Zörögnek a kerekek,
Kopik lassan a négy kerék,
Utam egyre nehezebb.
Mindíg anyám ült a bakon,
Ostorával pattogott,
Apám és a három gyerek
Megszeppenve hallgatott.
Szorosan fogta a gyeplőt,
Amit el nem engedett,
Súlyos, mennydörgő szavától
Még apám is rettegett.
Mikor lassan ment a szekér,
Apám leszállt csendesen,
Anyám, fent a bakon hetykén
Megmondta, hogy mit tegyen.
Apámmal a munka játék,
A mennydörgés kacagás,
Vele minden perc ajándék
Arany trojkán utazás
Hangja nekem örök emlék
Nem feledem el soha,
Úgy mondta az esti mesét,
Az ringatott álomba
Anyám dolgos,de ha tett-vett
Sistergett a levegő
Mindegy volt, hogy ki vétkezett,
Nindíg minket vett elő
Igen későn, túl a húszon
Talát rám a szerelem,
Öreg fejjel most már tudom,
Hamis volt az érzelem.
Vágytam, sorsom minden napja
Boldog legyen oldalán,
De társamul oly nőt kaptam,
Mint egykoron jó apám.
Jött ő, kire mindíg vártam,
Öleltünk, és nevettünk,
Csókot csókra cserélgetve
Azt hittük, hogy szerettünk.
Szerelme, mely lánggal égett
Kiderült, csak szalmaláng.
Csókja hideg, már nem éget,
Mint egy álom, tovaszállt.
Eltűntek az apró tréfák,
Fásult lett, és színtelen,
Elfogytak a közös témák,
Gonosz lett és szenvtelen.
Tele volt az utunk kővel,
Kocsim már-már felborult,
És bár tartottam erővel,
Tovább rázott konokul.
Nem kellett az öreg szekér,
Sem az ócska kerekek.
Kell egy hintó, mire felfér
Két szív, s benne szeretet
Úgy tűnt fel, mint árva Galamb
Csőrében a békeág.
Éreztem, hogy velem marad
Míg az óra m eg nem áll.
Új társ mellett én , az öreg,
Vígan dúdolgathatok,
És mert nem ráznak a kövek,
Arany hintól suhanok.
Nemsokára lemegy a Nap.
Feledem a szekeret,
De velem jön apám hangja
S az igazi szeretet
