Tisztelem
nyelvünket, fényét, és illatát ,
Mézédes rímekkel díszítem
dallamát.
Nem mondom mégsem, hogy költőnek születtem,
Akkor hát mi lennék ? Ügyes mesterember.
Ne kérdezd, mért
írok ? Miért zeng énekem?.
Mit nekem utókor, elég, ha élvezem.
Pennámom időnként madárka énekel,
Nélküle fénytelen, üres az életem.
Mért írok verseket,
erre mi késztetett ?
Egy igaz, nagy
ember iránti tisztelet.
Ő sem volt nagy költő,
alig járt iskolát,
Nem tanult verselni,
ám ismert pár csodát.
Szívéből tudott ő mindenkit szeretni,
Fáradtan, betegen gyermekként nevetni.
A lelke tele volt
rímekkel, ritmussal.
Versekbe szedte
azt igazi virtussal,
Nem hagyott
rám vagyont, házat, vagy palotát,
Csak néhány versének megsárgult lábnyomát.
Az, ami megmaradt,
nagyon szép maradék,
Számomra ez volt az igazi
hagyaték.
Szerető jó apám,
ki más is lehetne,
Azt, hogy írni kezdtem, emléke ihlette.
Versei elvesztek, még most is sajnálom,
Több, mint száz versemet mind neki ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése