Lilien

Valamikor nem volt semmi,

Egyedül az Alkotó.

Gondlkodott, mit lell tenni,

Ami szép, és ami jó.

Elűzte a sötétséget,

Megalkotta a Napot,

Holdat tett a sötét égre,

S hozzá sok-sok csillagot.

Csinált fákat, apró cserjét,

Nagy folyót, és patakot,

Hallgatva az erdő csendjét,

Sok szép kedves dallamot.

Dallamokhoz sok madárkát:

Pacsirtákat, csízeket,

Sok szép színből egy szivárványt,

És szerelmes szíveket.

Alkotását végignézte,

Kissé elszomorodott,

Nem látott a mindenségben

Egy igazi csillagot.

Gondolkodott fenn az égben,

Majd miután megpihent,

Nekilátott, s jókedvében

Megalkotta Lilient.