Pro és kontra

Tudományos elméletben

Vannak bőven  végletek,

Isten  létére képletet

Tőlem mégsem  kérjetek!

 Hány érv szól az Isten mellett,

Hány  mondja, hogy csak beszély?

Három személy egy Istenben

Newton szerint csak szeszély.

 De Istenre  legmeggyőzőbb

Érve a  harmónia,

Mi az erőben rejtőző

Égi pedagógia.

 Ám a hangot, Einstein mondja:

Mi az irányt kiszabja,

"Láthatatlan dudás adja"

Ám az Istent tagadja

 Mi mozgatja a világot?

Isten, vagy a fizika?

Ki mondja az igazságot?

Einstein, vagy a Biblia?

 

Hol lakik az Isten, kérdik

A hitetlen emberek?

Nem lehet a felhők felett,

Szívedben kell keresned!

 Hogyha  Isten lakik benned

S többet adsz, mint amit kapsz,

S amit mondasz, azt is teszed

Hited csakis úgy   igaz .

 

De ki  urát folyton csalja.

És hetente   meggyónja.

Ki lakik szívében annak,

Isten, vagy egy perszóna?

 Aki másként él, mint beszél,

Hívő, avagy hitetlen,

Vagyonosan mégis  szegény,

Ha a lelke fénytelen.

 Lehetsz isten hittel ördög,    

Vagy hit nélkül jó ember,

Hívő, s hitetelenben  közös

Csak a   jó erkölcs legyen,

Szerelmi piramis

A

Nap

Miért

Is szép,

Egyetlen

Szerelmem?

 A két szemed

Ma mért nevet?

Lehet, mert érzed,

Szeretlek téged.

Ki érti meg kedves

Miért is szeretlek?

 

Mitől  boldog a szívem,

S idős  bolond a hírem?

Mivel tudtál  megigézni,

Hiszen csupán  felidézni

Kellene már a legszebb  napot,

Melyben  megláttam kedves arcod.

 Amikor kezed kezembe fogtam,

S nagy titkon egyszer remegve  mondtam:

Itt látom  kedves megnyerő   arcodat,

Imádom  lelkesen  csengő  hangodat,

Majd halkabban   rebegtem   szemérmes bókot,

S az ajkadra  leheltem   egy  édes csókot.

Azon az érdekes, árnyas,  regényes  estén

Azonnal éreztem   drága,   belém szerettél

Szerelmes csókod  megrészegített  lelkembe  mart

Nem kellett szó, hogy   feléd repítsen  egy kedves   hang
Két szemedbe   belenéztem,    éreztük, ez szerelem
 Szép szerelmed   tett pecsétet   életünkre  kedvesem

 

 

 

 

 

 

Ha te

Ha te kék vagy én a sárga

Ketten együtt zöld

Ha te rét vagy, én virága

Ketten együtt völgy

Ha te tiszta vízű forrás

Én egy csobolyó

Ha te csermely, én egy pompás

Bővízű folyó

Eggyé lett a testünk lelkünk.

Érzem kedvesem

Óceánná dagadt bennünk

Ez a szerelem

Tomi

Itt születtél, voltál gyermek,

Udvarolni ott jártál,

Moziba itt jöttél velem,

De párra ott találtál.

 

Diósgyőri vár tövében

Bohó voltál és  vidám,

Új hazádban  első évben

Meggyötört az új  világ.

 Itt még élő barátaid,

Köztük néhány jómadár,

Ott gyermeked s unokáid

Hívó szava visszavár.

 Diósgyőri temetőben

Harminc éve van egy sír,

Én láthatom minden évben,

De téged egy másik hív.

 Az elsőben Édesapánk

S Édeanyánk pihennek,

Canada a másik hazád,

Ott nyugszik a hitvesed.

 Két öcsédtől elköszöntél,

Hazajössz  még valaha?

Vagy nem látunk soha többé,

Visszatart az új haza?

 Köszönöm  a sok szép percet,

Amit veled tölthettem,

Kedves bátyám isten veled ,

Emléked is  szeretem

Ad hoc

 Ad hoc verset publikálok, de nem triumfálok,

Minden sztoikus baráttal korrespondeálok.

Szarkasztikus véleményről disputálok  bátran,

Verdiktet szignálok minden kedves poétámnak.

Ad acta  cizellát versem  nem épp non plusz ultra,

Nota bene   verba volent  , így skríbálok újra.

Lehet, hogy nem  rentábilis amit integrálok,

Ambivalens érzésekkel bátran  protestálok.

 Epilógus

Manifeszt tán, hogy  plágium, mivel opponálok,

Argumentum baculinum nélkül is belátom

Alexander Petrovicstól  ergó exuzálok

Deákpályám poémáját sacrálisnak látom

Decens ember vagyok,  spéci módon modellálok

A káosz

Valamikor a káoszban

Volt egy robbanás,

A szívek  ketté szakadtak

Lett két dobbanás.

 

Mi az élet voltaképpen?

Egy nagy keresés,

Amikor a két szívből lesz

Ismét egy egész.

 

Egy meg egy az gyakran kettő,

De olykor csak egy,

Mikor a két összeforrt   szív

Egy ritmusra megy.

 

Külön két kis halom vagyunk,

De együtt egy  hegy,

És ha szívünk együtt dobban,

Egy meg egy az egy.

Nyári zápor

Tombol a hőség, nem csak ajándék,

Napsugaraktól táncol  a lég,

Kint a szabadban nincs sehol árnyék,

Fárad a szellem, gyengül a kéz.

 

Szürke, meg ében víz rokolyában

Fellegek úsznak,  gyérül a fény,

Társra találnak  kék   kupolában,

Napsugaraknak  nem jut esély.

 

Cseppjeit  egy bősz  ostoba felhő

Őrzi, pedig lát  dús legelőt,

Ősi  haraggal,  sztentori  hanggal

Vad szelek űzik hozzon esőt.

 

Sírva csatáznak, kint a határban

Törnek a szálfák,  enyhül a hő,

Majd   Zeusz izzó tűz szigonyával

Célra se tart  , s már  száz fele lő.

 

Lassan a felhők könnyük apadván

Messzire szállnak, mint a madár,

Új szeretővel,  friss levegővel

Végre megenyhült  újra a  nyár.

 

 

  

 

Hetven éve megy a szekér

Hetven éve megy a szekér,
Zörögnek a kerekek,
Kopik lassan a négy kerék,
Utam egyre nehezebb.
 
Hetven éve hátul ültem,
Anyám elől  a bakon,
Olykor-olykor ingerültem,
Ostorával ránkcsapott.
 
Mikor lassan ment a szekér,
Apám tolta csendesen,
Anyám, fent a bakon hetykén
Megmondta, mit, hogy tegyen
 
Igen későn, túl a húszon
Rámtalát a szerelem,
Öreg fejjel most már tudom,
Hamis volt az érzelem.

 Vágytam, sorsom minden napja

Boldog legyek oldalán,
De társamul  oly nőt  kaptam,
Mint egykoron jó apám.
 
Elfogytak a  közös témák,
Rájöttem, hogy színtelen,
Észrevettem, alig néz rám,
Gonosz lett és szívtelen.
 
Tele volt az utunk kővel,
Kocsim  már-már felborult,
S ha megtartottam erővel,
Tovább rázott konokul.
 
Egyedül hajtottam  tovább,
Kerültem a haragot,
De ezen az új úton már
Csak lassacskán haladok.
 
Új társ mellett én , az öreg
Vígan  dúdolgathatok,
És mert nem ráznak a kövek,
Alhatok egy jó nagyot.

Megy a szekér, lassan halad,

Szeressetek emberek,
Legyen  utam végső része
Csupa szép és szeretet.

 

 

Rubikontól Rodostóig

Rubik Ernő szerint  Cézár

Kockáját forgatva

Nem  találva csínyját-bínját,   

Rubikonba dobta

Vitte a víz le a kockát  

Egy távoli  tóba

De  nem ért le   Rákóczihoz

Mert a Rubikon nem folyik

Be a Rodos-tóba