Ébredés I.

Hajnalban, amikor ébred az értelem,

Csendesen megkérdi, ébren vagy, édesem?

Izgatott gyermekként figyeli hangomat,

Bágyadtan  szólal  meg, vagy inkább simogat? 

Amikor arcomra kiül a fájdalom,

Csendesen átkarol és sír a vállamon,

De hogyha mosolygok, szép szeme felragyog,

Nem láttam még soha ily fénylő csillagot.

Simogató kezét érzem az arcomon,

Gyengéd érintését ajkának ajkamon,

Testének melegét, bőrének illatát,

Szerető szívének csendes dobbanását.

Amire én nézek, azt ő is meglátja,

Akit én szeretek, neki is barátja.

Aminek örülök, boldogan fogadja,

Amit én óhajtok, szívesen megadja.

Ilyenkor boldogan áldom a sorsomat,

Amiért elhozta nékem a gyorsvonat.

Áldom, de egyúttal ezerszer vádolom,

Amiért évekig  késett  a  vonatom.

Miatta nem láttam  fiatal  arcodat,

Nem tudtunk megvívni ifjonti harcokat

Nem láttam világot  teveled kettesben,

Nem fogtad elégszer gyöngéden két kezem

Közös az örömünk, közös a bánatunk,

Mosolyt és könnyeket közösen vállalunk

Két test és egy lélek, mi ez az érzelem?

Több annál,  megkésett, őszinte szerelem.

Amikor   fent lesz a  mennyben a trónusom,

Tudom, hogy szomorún zokogsz a  síromon.

Ne sírjál drága, hallgasd meg szívemet

Köszönöm   tenéked   gönyörű   telemet.