Augusztusi holdas éjen
Fénylő pont suhant az égen.
Meteor, vagy csillag talán ?
Szívszorító, égi talány.
Alig pislákol a fénye.
Hulló csillag lehet ? Mégse !
Nem tűnik el a semmiben,
Fel-fel lobban, majd megpihen.
Lassan kúszik fel az égre,
A hajnali égbolt éke.
Kicsi bár, de büszkén ragyog,
Mint a fényesebb csillagok.
Tiszta csendes éjszakákon
Egyre fényesebbnek látom.
Hogyha alant köd gomolyog,
Még azon is át-át ragyog.
Lassan halad nyugat felé,
Lángja lassan felemészté.
Fénye csökken, már nem ragyog,
Mint az álló nagy csillagok.
Napnyugaton elfáradva
Fejét csendesen lehajtja
Az ég vörös vánkosára,
És aláhull koronája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése