Lánc-lánc

A sorsunk egy  lánc, és  benne láncszemek

Mi csak akkor ép, ha mindegyik remek

Legyen szívednek egyforma  mindenik

Bármelyik törik,  az egész szétesik

 Hogy bírja a súlyt, mit sorsod rád rakott

Javítgasd folyton, ha egy szem megkopott

Nagy úr az idő,  a rozsda nem  pihen

Annyival terheld csak,  mit még  elvisel

 Ha már a terhed teljesen  elfogyott

A láncban minden szem végleg elkopott

Büszkén távozhatsz bátran elmondhatod

Csak az idő volt, mi rajtad kifogott