2013. május 20., hétfő

Emlékek


Ezelőtt, úgy hatvan éve
Diósgyőri vár tövében,
Vár kövéből épült házban,
Kincstári ház udvarában,
Hol a Szent György forrás fakad,
S kis tóvá duzzadt a patak,
Tókert mellett mészkő szikla,
 Ide vágyik szívem  vissza.
Hol a patak csendben csobog,
Gyermekként ott voltam boldog.
Olykor-olykor visszatérek,
Sok emléket  felidézek.
Hallgatnám a tárogatót,
Tókerten át lágyan hangzót.
Megmártóznék a  patakban,
Hallgatnám, hogy csendben csobban.
Csodálnám a fecske frakkját,
Csicsergését, rongyos házát.
Vágyok rá, de mindhiába,
Szertefoszlott szívem vágya.
Meghalt már az öreg zenész,
Szent György  patak már te sem élsz.
Modern házon nincs gerenda,
Füsti fecske nem jár vissza.
Nem szól már a tárogató,
Nincs patak, az enyhet adó,
Nem látom a füsti fecskét,
Nem hallhatom  csicsergését.
Nincs meg, meghalt sok-sok csoda,
De az emlék soha-soha.

2013. május 18., szombat

Álmodj


Van, ki bátor, van ki gyáva,
Mindkettőnek lehet álma.
Bátoré  hogy nagy agysebész,
Gyáváé, hogy   erős, merész.
Kicsié, hogy ő egy Gigász,
Butáé, hogy híres jogász.

Álmodj bátran, nézz előre
Gondolj csókra, gondolj nőre
Igaz szívű szeretőre,
Megbocsájtó feleségre
Gazdagságra, egészségre
Vita közben békességre
 
Ha megromlott házasságod
Sokkal szebbről szóljon álmod.
Aki szingli, nincsen párja,
Álmodja, hogy lesz ki várja,
Eljön holnap, vagy jövőre,
Az, akivel lesz jövője.
 
Sötétségben  álmodj Napot
Kora reggel alkonyatot
Hideg szélben enyhe szellőt
Felhők alatt egy napernyőt
Hideg tél, ha fáraszt, riaszt
Nyarat, őszt és újabb tavaszt
 
Kinek nincsen sosem álma,
Nem  hajtja más, csak a vágya
Aki nem él, csak a mának,,
Arra milyen évek várnak?
Ha nincs álma, bármi dőre
Vajon mi hajtja előre?
 
S bár öreg  e vers szerzője,
Álmodik, így van jövője.
Egyszer minden létnek vége,
Kivisznek a temetőbe.
De  álmaim hosszú sorát
Unokák álmodják tovább



 

2013. május 17., péntek

Háztáji hangok

 

Hajnal hasad, hangot hallok,
Kikukkantok, ki kopog.
Megmutatom, mi muzsikál,
Csattog, csetteg, csikorog.
 
Béka brekeg, bárány béget,
Boci bú-zó bús bolond,
Bozótosnál  bőgő bikák
Barcogáskor boldogok.
 
Csattogó csalogányoknak
Csöppnyi csibék csipognak,
Csivitelő csíz csapatok
Csicseregve, csacsognak.
 
Kendermagos kotkodácsol,
Kárál, kotyog, kotkodál,
Kukorékoló kakassal
Kőkeményen kokettál.
 
Medve, macska, mókus morog,
Mormog minden mormota
Makogó majom  megy, mától
Majdnem minden moziba'
 
Varangybéka vízben vartyog?
Vércse vijjog valahol
Vadászagár vonyít  vinnyog
Véreb vakkant vicsorog,

2013. május 5., vasárnap

Köszönjük...

 

Kedves  Anyu, anyák napján köszönt lányod és vejed,
Szereteted morzsájáért ajkunk pár szót elrebeg.
Amikor a kicsi hangya morzsájából csipeget,
Nem látja a nagy egészet, a cipót vagy kenyeret.

Mi sem látjuk, nem láthatjuk azt a sok-sok bánatot,
Amitől a drága szíved olyan sokszor fájhatott.
Nem látjuk mi, csak a morzsát, nem az egész kenyeret,
De a morzsa, amit látunk, csupa szív és szeretet.

Mit mondjak én, kedves Mama, anyósom lennél csupán?
Nekem ennél sokkal több vagy, szerető, jó pótmamám.
Nemcsak morzsát kaptam én sem, s bár nem egész kenyeret,
De az, amit eddig kaptam, az is több, mint egy szelet.

Itt vagyunk hát, kicsiny hangyák, kedves lányod és vejed
Megköszönni a sok morzsát és az egész kenyeret.

2013. május 1., szerda

Édesapám

Diósgyőri temetőben harminc éve van egy sír,
Odajárok harminc éve, mikor látom, lelkem sír.
Itt nyugszik az édesapám, itt porladnak hamvai,
Ezt írták rá, Varsás Mihály, s felesége, csak ennyi.

Nem írták rá, hogy ki volt ő, hogyan élte életét,
Titkot őriz a temető, egy igazi EMBERÉT.
Nem írták rá, milyen gyakran, milyen sokat éhezett,
Miért hozott mindig haza madárlátta kenyeret.

Nem volt éhes, lódította, s amit nem is sejtettünk,
Miért nem volt éhes soha? Nem volt több kenyérjegyünk.
Nem ehettük meg a tyúkot, ami arany tojást tojt,
Hogy csinálta, nem tudhatjuk, ennivalónk mégis volt.

Három műszak, s külön munka, hogy-hogy el nem fáradott,
Mikor három kisfiával, mint egy vad ló vágtatott?
Honnan jött a fáradt testből olyan sok-sok szeretet,
Mikor kedves hívószóval a térdére ültetett?

Hogyha nékem sok pénzem lesz, énekelte vidáman.
Régen volt, de most is érzem, milyen nagyon imádtam.
Harminc év az túl nagy idő, megkopnak az emlékek,
Meghaltak az ismerősök, öregek a gyerekek.

Nem alkotott maradandót, nem csinált ő egyebet,
Fáradt testtel, de vidáman nevelt három gyereket.
Nem kívánhat az enyémnél senki több szeretetet,
Mert ahogyan ő szeretett, annál jobban nem lehet.

Meghalhat egy ilyen ember, hogy emléke sem marad?
Nem hagyhatom, nem tehetem, Istenem, ezt nem szabad.
Édesapám, Varsás Mihály, megteszem, mit tehetek,
Kívánom, hogy e kis versem őrizze a nevedet.

2013. április 21., vasárnap

A vén poéta

 
Megszülettem, voltam gyermek, elszálltak az évek,
Öreg vagyok, vagy csak koros, vajjon meddig élek?
Kérdezgetem önmagamtól , milyen ember voltam?
Mennyit értem életemben, mit  érek majd holtan?
 
Van-e néhány tucat ember, akit jobbá tettem?
Alkottam- e maradandót,volt-e bátor tettem?
Segítettem akárkinek, mit tegyen és mit nem,
Megkérdeztem valakitől, hogy milyen az Isten?
 
Elmondtam-e tíz embernek, elmondtam-e  száznak,
Mindazt, amit tapasztaltam, mindazt, amit láttam?
Évtizedek súlya alatt  változik az ember,
Amit látott, mondott ,érzett, megtölthet egy tengert.
 
Gondolkodom, tehát vagyok, álmodom is gyakran,
Azt álmodom, lakik bennem  valahol egy angyal.
Ez az angyal azt suttogja , mindazt,  amit láttál,
Láttatnod kell másokkal is, nézz és látva lássál
 
Úgy szeretném elmondani nem tíznek, nem száznak,
Miért  szép a Szinva patak, milyen az alázat.
Miért jó , hogy magyar vagyok, mitől szép a nyelvünk,
Mi az, ami zavar nagyon , hogyan kell szeretnünk.
 
 
Elmondanám mitől félek, mit és hol hibáztam,
Mi az, amit  gyorsan lehet, mi az, ami várhat.
Elmondanám mindenkinek, hogy az idő drága,
Használja ki minden percét, ne éljen hiába.
 
 
 
Milyen volt az ifjúságom,miért szép az élet
Öreg ember mitől boldog, hogy várja a véget
Persze nem csak másnak írok, írok önmagamnak
Hogy az ami hátra van még, legyen teljes, gazdag

2013. április 20., szombat

Megkésett tavasz




Öntörvényű, hideg tél volt
Kegyetlen és ravasz
Azt gondolta, elrejtheti
Előlünk a tavaszt


Takargatta rejtegette
Kedves, hamvas arcát
Suhintott az aranyeső
Megcibálta bajszát


Elűzte a hófelhőket
Csedben, súgva mondja
Hirdeti, hogy itt a tavasz
Csalogat a napra


Áprilisi szellő susog
Zörgeti az ágat
Cseresznyefa és  kankalin
Ezer színnel várnak

Szürke veréb tollászkodik
Hempereg a porba'
A nyitnikék vidám hangja
A tavaszt kibontja


2013. április 18., csütörtök

A Szinva

Csendes az erdő, ébred a tisztás,
Bükkfa tövében hűs vizű forrás.
Ott jön a vadkan, vele a párja,
Négy kicsi csíkos baktat utána.

Tiszta vizével szomjukat oltják,
Őket az őzek, kis nyulak váltják.
Enyhe fuvallat ébred e csendben,
Vércsecsapat, ha végre szétrebben.

Ébren az erdő, zajos a tisztás,
Útra bocsájtja vizét a forrás.
Elindul lassan, indul a táncba,
Várja a tenger, nincs maradása.

Források vizét magába issza,
Lefelé siet, nem nézhet vissza.
Kavicsok sorát görgeti lassan,
Csiszolva őket, csobogva, halkan.

Néha megugrik, mint a vadállat,
Megpihen aztán, mint aki fáradt.
Figyeli útját csendben egy nimfa,
Megszületett a Bükkben a Szinva.

Lillafürednél nézi a fákat,
Majdnem elalszik, annyira fáradt.
Mire feleszmél, mindennek vége,
Hatalmas zajjal zuhan a mélybe.


Mésztufa barlang látja a drámát,
Újrateremti ártatlan báját.
Itt pihent egykor József Attila,
Itt született meg verse, az Óda.


Megy tova fénylő, tarajos habbal
Molnár-sziklánál szélesen, lassan.
Papírgyár után Nagy Lajos vára,
Diósgyőr éke figyel utána.

Itt voltam gyermek, itt lettem férfi,
Nem csoda hát, ha szerelmünk régi.
Szeretem csendjét, szeretem báját,
Susogó habját, vad robogását.

Szeretem télen, amikor alszik,
Tavasszal akkor, amikor habzik,
Szeretem, mikor vonul a zöld ár,
S bár sokan félik, szép, mint egy oltár

Szerencsés vagyok, naponta látom,
Mellette lakom, csendben csodálom.
Hallom a hangját, engedj el ember,
Útra bocsájtom, várja egy tenger.
Ilyen a vízesés télen:
http://www.youtube.com/watch?v=kwzOP9HvhkE

2013. április 3., szerda

Csillag született

 
Valamikor réges régen,
Megtörtént.e, nem tudom,
Nyári estén erdő szélén
Ifjú pár ült egy padon
 
Felettük a sötén égen
Láttak néhány csillagot,
Szerelemtől izzó szemük
Csodálkozva csillogott.
 
Ahogy ültek, csókolóztak.
Gondoltak egy merészet,
Vizsgáljuk meg közelebbről,
Míly csodás a természet.
 
Élvezték az erdő csendjét,
A virágok illatát,
Mindkettőjük egész testét
Nagy forróság járta át.
 
Nem csak egymás kezét fogták,,
Történt más is, épp elég,
Láttak sok-sok édes csodát
Nem csak egymás szép szemét.
 
Forró nyárra hűvös ősz jött,
Most tudta a lány meg azt,
Az erdőben akkor nyáron
Mit művelt a kis ravasz.
 
Karcsú derekából lassan
Kis  gömböc kerekedett,
Tél után az új tavaszra
Egy kis csoda érkezett.
 
Nézték ketten a kis csodát,
Piciny szeme hogy ragyog,
Megcsillanni látták benne
Azt a régi csillagot.

2012. november 2., péntek

Végső búcsú

Dolovai Máriáról , Airamról  szólnak  dalok,
Isten színe előtt , tudom, vigyáznak rá angyalok.
Gondolatban velünk maradt, szép emléke elkísér,
Igaz hittel azt sóhajtom, kár, hogy tőlünk elmentél.

Tekints le ránk halandókra , érezzük hiányodat,
Azt is tudjuk mindahányan, hogy emléked ittmaradt  
Lehetetlen elfeledni, hogy mindenki szeretett
Azt érezzük nincs itt senki, ki téged elfeledett

Gallyak, ágak és virágok erdők, rétek és mezők
Esztergomnak minden  fája sose feledjétek őt

A közelmúltban elhunyt, Esztergomban  élt  Dolovai Mária, nick nevén Airamnak,
a kezdőbetőkből kiolvasható  DIGITALAGE fórum volt tagjának emlékére.


 

2012. október 16., kedd

Ébredés I.

Hajnalban, amikor ébred az értelem,
Csendesen megkérdi, ébren vagy, édesem?
Izgatott gyermekként figyeli hangomat,
Bágyadtan  szólal  meg, vagy inkább simogat? 

Amikor arcomra kiül a fájdalom,
Csendesen átkarol és sír a vállamon,
De hogyha mosolygok, szép szeme felragyog,
Nem láttam még soha ily fénylő csillagot.

Simogató kezét érzem az arcomon,
Gyengéd érintését ajkának ajkamon,
Testének melegét, bőrének illatát,
Szerető szívének csendes dobbanását.

Amire én nézek, azt ő is meglátja,
Akit én szeretek, neki is barátja.
Aminek örülök, boldogan fogadja,
Amit én óhajtok, szívesen megadja.

Ilyenkor boldogan áldom a sorsomat,
Amiért elhozta nékem a gyorsvonat.
Áldom, de egyúttal ezerszer vádolom,
Amiért évekig  késett  a  vonatom.

Miatta nem láttam  fiatal  arcodat,
Nem tudtunk megvívni ifjonti harcokat
Nem láttam világot  teveled kettesben,
Nem fogtad elégszer gyöngéden két kezem

Közös az örömünk, közös a bánatunk,
Mosolyt és könnyeket közösen vállalunk
Két test és egy lélek, mi ez az érzelem?
Több annál,  megkésett, őszinte szerelem.

Amikor   fent lesz a  mennyben a trónusom,
Tudom, hogy szomorún zokogsz a  síromon.
Ne sírjál drága, hallgasd meg szívemet
Köszönöm   tenéked   gönyörű   telemet.


2012. október 14., vasárnap

Idill

Kristálytiszta  hűs pataknál
Zölden izzó szembogár,
Enyhet adó lombok alján
Vágyakozik egy szép lány.

Odavárja kedves párját,
Szíve dobog szaporán,
Egyszer csak a habok hátán
Megcsillan a holdsugár.

Abban látja, ott  közeleg,
Elészalad nesztelen,
Áttkarolja, ölelgeti,
Nemsokára meztelen.



2012. október 8., hétfő

Herczeg Ferinek + Paraszolvencia helyett

Bocsássátok meg énnékem,
Hogy egy kicsit hencegek,
A kórházban megismertem
Egy igazi herceget.

Nem kék vérű királyi sarj,
Rangja címe nincs neki,
Mert akiről most mesélek,
Az bizony Herczeg Feri.

Szép szál legény, mindig vidám,
Története rengeteg,
És amikor mesélni kezd,
Rekesz izom megremeg.

Köztudott, hogy nagyon lassan
Gyógyulnak be a sebek,
De egy ilyen szobatárssal
Ez az idő rövidebb
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Paraszolvencia helyett
 Ultrahang és röntgen  kezdetnek,

Első emeletre  felmegyek.
Huszonkettes szoba  benyitok,
Egyes ágyat kaptam,  lerogyok.
Másnap egykor műtét,  iszonyat,
De az orvos hangja simogat.
Egy nyisszantás, kettő  kész vagyok,
Gyógyulni egy hétig  maradok.

 Kiszolgáltatottan heverek,
Segítőkész nővér rengeteg.
Egy hét után végre távozok,
Rátok hálás szívvel gondolok


2012. október 4., csütörtök

Évszakok

Távol már a tavasz és vele oly sok nyár,
Már régen kialudt végleg a régi láng.
Érzés nélküli rég már csak a puszta lét
Már már társam a bús magány.

Őszül már a hajam, szánnak a száraz fák,
Ám már vár valahol újra a boldogság.
Megjött,és vele már tágul a láthatár,
Végképp szép lehet már a tél.

2012. október 2., kedd

Csacska fricska

Nicsak, ott a kancsi Jancsi.
Nem mecseki, mint az Ancsi.
Kacska kacsójában bicska.
Ki csak látja, tudja, csicska.
Feje csúcsán kicsi csákó, ...
Csonka csuklóján egy kancsó.
Mi az? Ó, csak ócska rocska,
Meg egy makacs macska mocska.
Julcsi keze kicsi kacsó.
Ma csókolja poncsós macsó.
Mögötte egy csukló csikó
Kezében egy csupasz sikló.

2012. október 1., hétfő

Trianon

Kilencszázhúsz, míly gyalázat, megcsonkíták hazánkat,
Marosszéki kerek erdőn titkon húzzuk nótánkat.
Nagy egészből kétharmadot eloroztak valakik,
De megmaradtak táncaink, verseink és dalaink.

Már nem honvéd és nem magyar ki fenn áll a Hargitán,
Gyergyótölgyes közepében egy magyar szív sem vidám?.
A csitári hegyek alatt másnak esik le a hó,
A horgosi csárdában meg a "hirtelen hamar jó".

Hej, Csík, Gyergyó, meg Háromszék, románoknak ajándék,
Nagyabonyi két toronyból sem jut nekünk, csak árnyék.
Ezek mind az én kis hazám, s Nagyvárad, hol Ady élt
Nagyszalonta is, hol egykor Arany János gőgicsélt.

Daru madár fenn az égen hazafelé szálldogál,
Onnan tekint Segesvárra, s közben csendben sírdogál.
Mátyás királyunk városát elcsalták egy tombolán,
Clujba, Napocába ne menj, Kolozsvárra gondolván.

Minden dalunk miénk maradt, honvéd áll a Hargitán,
Maros menti fenyveserdőn az a kis lak nem román!
Leszük e még olyan nemzet, kit a világ észre vesz?
Megváltozik a kétharmad, ami minket tönkretesz?