Magam vagyok

Magam vagyok, elrévedek,

A boldogság vajh' hol terem?

Hol zöld a fű  de zúg a szél

Vagy fáj a csend, de kék az ég

Hol illatos egy rózsaszál

S fegyverben áll a fél világ

Hol szép a szó, és nincs  harag

Vagy búsan zeng   a nagyharang

Ketten vagyunk, nem tévedek

A boldogság  nála  terem

Ki  vígasztal, ha fáj nagyon

És könnyet ejt a vállamon

Ha zúg szél és zeng az ég

Ő átölel, s szemembe néz

Ha  rám hajol, nem kell a szó

A mosolya a   nyugtató

Sokat sírtam  egy  álmomnál,

Mert elmentél, s  hiányoztál.
Üressé vált  az életem,
Atomnyivá  a végtelen.
Számomra minden tetszhalott,
Eltüntek mind  az  illatok.
De jó, hogy  álom volt csupán,
Felébredtem, s épp csókoltál.

Az ötlet a  Guns N'  Roses  November Rain szám hallgatásakor  született

http://www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE

Névnapi köszöntő

 

Gabriellám,  drágám,   óh   Isten bajnoka,  
A te neved úgy zeng  mint  az új zongora 
Betűzöm  csendesen, kiáltom hangosan
Utcákon, tereken csacskán, de boldogan
Sóhajtom a neved   amíg meg nem unom      
Orgona  hangjával:  Gé,  A, Bé, suttogom,   
Mert hiszen jól tudod,szeretlek  Gabusom         
 
 
Gabriella   napján  nem kell  nékem   naptár,
Anélkül  is  tudom,    gyönyörű szép nap vár
Bent  van  a szobámban, ott van amit  kaptál,
Igaz szerelmem,  mely  fényesebb a Napnál.
Köszöntlek  ma  drága ott  egy  csokor  virág
Áldott  neved  napján  legyél  boldog, vidám 
Mindig  szeress engem , drága kis Gabikám  
 
 
Gabikám, te drága  szebb vagy,  mint  az  átlaG
Azt  kívánom  neked s  mondom most vigyázvA
Bevallom,   hogy szemben  van  a  virágos kluB
Innen  vett  csokrocskám  nem egy ócska  lapU
Köszöntelek  drágám, mert szép vagy  és okoS
Átnyújtom  virágom, de ne  mondd , hogy nonO
Mondd  inkább hogy imádsz édes kis GabusoM

 

Kifogyhatatlan ajándék

Komoly gondom karácsonykor

Hű páromnak mit vegyek,
Bárhol van is  a lakásban
Emlegesse nevemet
Karácsonytól vízkeresztig
Folyton folyvást csodálja
És hogyha a fát kidobjuk
Maradjon a lakásban
Lassan fogyjon, de egy kevés
Akárhogy is próbálja
Ahová lép mindenfelé
Megmaradjon utánna
Eljött az újabb karácsony
Gondolkodok, mit tegyek
Remélem, nem sértődik  meg
Ismét fenyőfát  veszek
Hogy egy újabb esztendőig
Legyenek tűlevelek
   

Karácsonyi hangulat

Csillog a főutca,  ünnepi díszt kapott,

girlandot, angyalkát, sok színes csillagot.

Harsogó kirakat, ékszer és kaviár,

minden megkapható, semmiben nincs hiány.

 

 Látom, hogy valaki  bundákat nézeget,

 apóka  kardigánt, ha lehet, meleget.

Amíg itt fizetnek,  egy köteg bankóval,

apó még  válogat, keres egy olcsóbbat.

 

 Odakint  ezüst és hatalmas  lucfenyő,

illata csábít, de ára elrettentő.

Amott a  műfenyők számítanak  sztárnak,

illatuk nincs, de  az áraik  elszálltak.

 

 Van, ki műfenyőt vett,  magasat fehéret,

apókánk magának egy lucot kinézett.

Drágának találta, keresett másikat,

a végén hazavitt  levágott ágakat.

 

 A levágott ágon egyetlen gyertyaszál,

illata betölti a szerény  kis lakást.

 Anyókánk  sír, mikor a papírt kibontja,

mióta gyüjtöttél rá, te kis ostoba.

 

 Itt csak egy nercbunda, s a fehér fenyő volt,

de apóka párja sokkal többet kapott.

Fenyőillatot, és csillogó szemeket,

s igaz szerelemből egy szép nagy szeletet

 

Utolsó reményem

"Földiekkel játszó

égi tűnemény"

boldogságra vágyó

szerény  kis legény

 

Fényt remélt a lelke,

édes illatott,

fegyvere, az elme

szépen csillogott.

 

Szerelme ha volt, csak

munka és  a vágy,

hol szemek ragyognak,

szellem és család.

 

Két virágot nemzett,

két piciny csodát,

és talán teremtett

egy új iskolát

 

Itt virágot  hintett,

ott tán alkotott

itt is ott is hitte,

bátran  álmodott

 

Kinyílott  virágom

másnak  illatos,

más az én világom,

csendes, nem zajos.

 

Itt  már nem remélek,

nem tagadhatom,

de tán pár  emlékem

náluk otthagyom.

 

Elveszett  családom,

s  tán bolond vagyok ,

mert remélem, máshol

mély nyomot hagyok

 
az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című verséből  való

Miért?

"Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem"

Sárral dobáltál, mást nem tehetek,

gyalázkodni most én következek.

Szemed sem rebbent, és letagadtál.

akármit  kértem semmit sem adtál

Szégyenbe hozlak a világ előtt,

utáljon érte a sok  ismerős.

Mikor  vendéged  az elit bagázs,

 hogy hatásos legyen majd a  blamázs,

koldus gúnyát vennék, rongykalapot,

és  skandálnám azt, hogy: " pár falatot"

Vizslaként nézném a tekinteted,

látok-e szemedben könnycseppeket?

S hogyha nem kapnék egy  petákot se,

Kérdezném tőlük:  " ti megszántok-e ?"

.

Bekiabálnék a nagy  ablakon:

"ha neki nincs, akkor ti adjatok"

S hogy  nagyobb legyen bent a kábulat,

bedobnék hozzátok néhány huszast

És teli torokból ordítanám,

hogy én mit kértem és te  mit adtál.

Hadd tudja meg azt az egész világ,

 hogy mi a te bűnöd, s az én hibám.

Zokogva mondanám: "éhes  vagyok,

a lakásom hideg, majd megfagyok",

s hogy szegény vagyok és elmebeteg,

mert rád pocsékoltam  egy  életet.

Élvezném, hogy megvet a sok barát,

elhagy  majd téged, mint te  az apád,

s bár egykor te voltál a mindenem.

Kacagva élvezném a szégyened

Én megtehetném, és mégsem teszem,

de nem miattad, ezt nem szégyellem,

mert  megaláztál,  és nem szólsz hozzám,

de nem alázom meg az unokám.

az idézet  Pilinszky János: Ne félj  című művéből való

Epilógus

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:"
de még szeretném azt megénekelni,
merre indultam, és hová jutottam.

 

Volt  bánatom,  és  örömöm ezernyi,
volt, kit szeretve tartottam karomban,
de megtanultam könnyeket  lenyelni,
midőn  vergődtem gyötrő fájdalomban
 
Ha kétkedőn a múltba visszanézek,
és kiforgatom emlékim bugyrait,
amit találok az most is vállalom.
 
A sorsomtól sokat már nem remélek,
míg lélegeznek lelkem pórusai,
amit még bírok tinéktek  átadom.

 

 

az idézet Babits Mihály: A lírikus epilógja című verséből  való

 

"

Hangok

A csend sötét,  a hang ragyog,

ha hallgatok, magam vagyok,

ha bármi fáj, úgy kell a szó,

csak az való, mi hallható.

Hol van gyerek és hintaló,

legyen a dal egy altató.

Csilingeljen  harangvirág,

hintse szét édes illatát.

Ha  zöld a fű, vagy kék az ég,

ha szép a nyár, vagy zord a tél

s avarba hull a sok levél,

dalolja el egy enyhe szél.

Hol van legény és szép a lány,

és egyetlen  szívdobbanás,

csókokból kérjél repetát,

s hangozzék fel egy szerenád.

Míg bármi szép, vagy izgató,

szükségszerű, vagy nem való,

túl egyszerű, vagy összetett,

elmondhatja egy szép szonett.

Ha itt a vég és menned  kell,

vizsgáld a multat, mit fele.l

Az utolsó melódia

nem lehet, csak szimfónia.

  

Lélekharang

A test elfáradt, a szellem még ragyog,
De  úgy érzem, már a lelkem tetszhalott..
Tévúton jártam,  mely egyszer véget ért,
De most e másik kárpótol mindenért.
 
Volt egy családom és két szép gyermekem,
Szerettem őket, de sorsom  nem kegyelt.
Ám az életem most  új irányt kapott,
Azóta rájuk hiába várhatok.
 
Sosem keresnek,. megvetik páromat,
Úgy vélik,  legyen a sorsa   kárhozat.
Sajnálom őket de mégsem tűröm el,

Hogy rám kiáltsák meg nem élt bűnömet

Hiába tudom, hogy ők éltek velem,

De szívemben most nejem van fő helyen .

Ő az ki ápol és ha kell felemel,

S rám támaszkodhat, hogyha ő  esne el.

 S ha majd utolsó erőm is elhagyott,
A lelkem felszáll s csak  testem lesz halott.
Ha majd folyóba szórják a hamvamat,
Egy  emlék morzsa utánam itt marad.
 
 Utolsó vágyam, a kis lélekharang  
Maradjon néma, míg tart a nagy  harag .
Három szerettem szorítsa majd kezem,
De Káron pénze páromnál legyen.
  

Hideg karácsony

Kegyetlen volt  a tél,

metsző hideggel érkezett.

csontig hatolt a szél,.

a  meleget otthon keresd.

 

Kívül redőny, de bent

brokát függöny az ablakon,

a kandalló neszez,

herendi tál az asztalon.

 

A három méteres

normand fenyő a hallban áll,

előtte két gyerek,

nézi, alatta mit  talál.

A tinédzser Lajos

kapott egy  márkás  laptopot.

de mégis bánatos,

mert  álma másik márka volt.

 

Boldog Eszter sem lett,

ő meg  azért lett bánatos,

mert hisz egy nerc  helyett ,

csak egy róka bundát kapott

 

Egy másik ablakon

nincsen brokát  csak jégvirág,

éhség és fájdalom

 gáz, víz, áram és pénzhiány.

 

Lassan becsordogál,

a sok minusz a réseken

Közel a fagyhalál,

összebújnak szemérmesen.

 

Már fagyos  a  testük,

ajkuk még egyszer összeér.

úgy száll el a lelkük 

hogy szorítják  egymás kezét

2012. október 1. és 2013. január 21. között ötvenen haltak meg saját fűtetlen lakásukban,

  

                       

Az első múzsa

Hat nap alatt    teremtette

a Földet az Úr

Szabad maradt  egy csendesebb,

majd  jött  egy  bravúr.

Szép világ volt, kék  virágok

szórtak illatot.

Mégis kár volt, még hiányzott

szó, amint  ragyog

Erdők, mezők, kertek rétek

kaptak  színeket

Meg  ősz előtt   keserédes

alapízeket

Éva s  Ádám szerelemhez

kaptak  szíveket

És a hálás  felelethez

pazar rímeket

Ádám csendes  hálás gyermek

Szíve kalimpált

Báván kezdve   már mást sem tett

rímet  farigcsál

 Erdőn zúgva , szellő súgta

vén  poéta,  nos

Esdőn búgd,   az első múzsa

szép hogy   Éva volt

Elmondanám

Elmondanám mindenkinek,

Ki is vagy te énnekem,

Próbálkozhatnék,  de minek,

Túl rövid az életem.

 

Leírhatnám   regényekbe,

De a papír túl  kevés,

Felkiálthatnám az égre,

De az csak halk fecsegés.

 

Számítógépre  tehetném,

De nincs annyi  a gigabájt,

Egyenlettel leírhatnám,

De nincs hozzád  tudomány.

 

Tudja meg  inkább  mindenki:

Ketten egy  egész vagyunk,

Amit nem lehet felezni,

Amíg el nem porladunk.

Agyrém

Újra és újra, mi ez a borzalom?
Mi tud így fájni, mi  tombol agyamon?
Tüzes nyilával mi  céloz, mért  csatáz?
Fentről mi  kopog,  talán egy fakopács?
 
Szigonyát  forró  szurokba meríti, 
Agyamba döfi, majd tovább hevíti.
Szakállas  horgát húzza, ráncigálja,
Beleakasztva egy egy idegszálba.
 
Óriás satuba szorítja agyamat,
Néha megenged, de mégis fogva tart.
Koponyám tetején  jégeső kalapál,
Belül a sok hangya szép csendben felzabál.
 
Mint éhes bulldog, ha belém harapott,
Hangosan csámcsog,  kitép egy darabot.
Tudom, hogy éhes, advillal etetem,
De mégsem tágít, földhöz ver, leteper.
 
Akárhogy fekszem, közösen  ébredünk,
Nem tágít tőlem,  eggyé vált  életünk,
De  hogyha eljön  a végső nyugalom,
Álmomat  nélküle  békében  alhatom