2014. szeptember 10., szerda

Mihály napi emlékezés


"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok"
Még billeg az ágon a  sárga levél,
Már nem vele várom a téli  világot,
Már nem vele  suttog a hajnali szél.

Ő már soha nem simogatja az arcom,
Nem mondja, hogy áldjon ezerszer az ég,
S bár reszket a két keze, láttam  a harcot,
S csillogni a  könnyet    a  büszke szemén.

Már  azt hiszem, érzi  az élete végét,
Nem hallani mégse panaszt ajakán
S bár  látom  a szelleme visszaesését,
Még így is imádom az édesapám.

Ó drága apám, ugye hallod a hangom,
Már fenn, hol az angyalok éneke zeng,
Jóságodat még ma is őrzi a  lantom,
És egykori fényedet itt, idelenn.

Az idézet Petőfi Sándor : Szeptember végén című verséből való

2014. szeptember 4., csütörtök

A diósgyőri várban

Nagy Lajos egykori szép vára  a szikla   alatt,
Ott csobog, ott suhan el csendben a Szinva patak.
Gyermeki boldog időm éltem  a romjainál,
Álltam a bástya fokán, voltam a   várkapitány.

Omladozó falait  bontja a szél, a vihar
Tornyai roskatagok vastag a dudva, muhar
Régi királyi arák  víg pihenője halott
Mégsem igaz, hogy a vár néma vagy elhagyatott

Lestük  a  vár köveit, gyűjtve a sok bogarat,
Gyermeki víg kacajok zengtek a tornyok  alatt,
Szívtuk a jó  levegőt, illatozott ez a  szél,
Játszva rohant el a nyár, és vele pár üde  tél       

Újra a várba megyünk, én, s velem édes arám,
Megmutatom neki, hol  volt nekem ünnep  a nyár
Nyitja a vár kapuját.  Gesztenye sor  közepén
Díszköveken haladunk,  sátrak az út peremén

 Boldogan átölelem,  rám nevet  és oda néz,
Körbekerítve a vár,  kérik a jegyre a pénzt
Látom a fényt a szemén,  enyhe mosolyt  ajakán.
Más lehetett ez a vár  régi idők tavaszán

Szép ez a vár, gyönyörű,fényeivel csalogat,
Régi  időket idéz, távoli századokat.
Van, ki  ha körbetekint, látja a szép palotát,
V an, ki a tornyok alatt társai lábanyomát


2014.augusztus 30-án nyitották meg az eredeti állapotnak megfelelően újjáépített Diósgyöri várat

2014. augusztus 20., szerda

Bölcsőtől a koporsóig

Születés
 
Egy boldog párost
Szerelmének gyümölcse
Egymáshoz láncol
S készül közös jövőre
Úgy vélik, mindörökre
 
Első lépések
 
Az első lépés,
Az első kimondott szó
Sok  csodás  érzés
Örömkönnyet fakasztó
Mihez nincsen fogható
 
Gyermekkor
 
Gyakran kétkedő
Még mindenre kíváncsi
Folyton kérdező
Mindent ismerni vágyó
Akár egy feltaláló
 
Ifjúkor
 
Új érzés ébred
Fiúk, s lányok szívében
Mint izzó nyárban
Ébrednek forró  vágyak
Megértő társra vágynak
 
Felnőtt kor
 
Munka és család
Mókuskerék, rohanás
Siker, vagy bukás
Albérlet, és kis lakás
Vagy thaiföldi utazás
 
Öregkor
 
Gyakori képlet:
Halványuló emlékek
Lassuló léptek
Ha értéket hagysz hátra
Úgy nem éltél hiába

2014. augusztus 2., szombat

Arany, vagy Petőfi

Arany, vagy Petőfi? Micsoda kérdés !
Susogó szellő, vagy száguldó szélvész
Csillogó forrás, vagy végtelen tenger
Mosolygós tavasz, vagy  borús  szeptember

Szeresd a forrást, és   csobogó hangját,
Felszínén fodrozó   tarajos habját.
Örülj, hogy vizéből szarvasok isznak,
Örülj a medrében minden kavicsnak.

Őszintén  szeresd  a  Sziget varázsát,
Nyugtató csendjét,  és   harmóniáját,
Szeresd ki ápolja nyelvünk csodáját,  
 Petőfi Sándorunk  igaz barátját.

Csodáld a Tiszát is , amikor árad
Gátakat törve át, mint egy vadállat
Miközben zúg, bőg és rohan előre,
Iszapot hordva rétre és mezőre

Szeresd ki mindig ifjonti hévvel ,
Kivont kardjával, vagy tolla hegyével
Szolgálta  imádott drága  hazáját
Arany Jánosunk igaz barátját

Szeresd  a versüket, szeresd a szépet,
Mindegy, ha elringat, vagy lánggal éget

2014. július 29., kedd

Születésnapomra

Hetvenkét éve  születtem.
Sok-sopk csillag ragyogott
Halványuló fényük mellett
Hol fénylek, hol dadogok,
Hogyha közéjük  kell mennem,
Talán  köztük pislogog.
 

2014. július 18., péntek

Süss fel nap


Társtalanul jár fenn a magasban
Végzi a dolgát nap nap után
Alszik a holddal, várja a hajnalt
És vele lép át ég kapuján

Hajnali órán álmos a kis kert
Már kukorékol kiskakasunk
Hallva a hangját látom, az égen
Csendesen ébred büszke napunk

Harmat a fűről oltja a szomját
Kezdi a munkát szórja a fényt
Fénysugarától csillog a forrás
Szép mosolyától zöldül a rét

Zöld zsalugáter résein átnéz
Arcomon érzem, megsimogat
Csókjaitól, ébred fel a háznép
Dalra fakaszt miden madarat

Mind magasabbról nézi a tájat
Hogyha tavasz van, szende gyerek
Nyár derekán meg tűzsugarával
Magvakat érlel , búzaszemet

Kései órán fénye hanyatlik
Rátör a csendes, nagy nyugalom
Vérvörös inget öltve magára
Távozik csendben napnyugaton

Vége a napnak, százezer évnek,
Álmodom azt, hogy nem süt a nap.
Napkeleten most nincs jele fénynek,
Zöld zsalugáter zárva maradt

Nem legel immár marha a réten
Alszik az erdő, éhes a vad
Búzamezőkön nem terem élet,
Parkban a sétány árva marad.

Hajnali négykor nézem az órát
Zöld zsalugáteren átsüt a nap
Kiskakasunk már fújja a nótát
Jó, hogy az álmom félbemaradt

2014. június 23., hétfő

Főnix

Súgja meg valaki így a vég kezdetén
Mi voltam én , fűszál egy nagy a rét közepén,
Mely ha nőtt egy kicsit, a csúcsát levágták,
Hogy ne legyen nagyobb, millió társánál ?

Voltam tán jegenye, kicsinek született,
Mely hogyha nagyra nő, kémleli az eget,
Tépje bár a vihar, tördelje az ágát
Méltósággal állja, hiába tépázzák.?

Voltam kis csermőke , eleinte serény,
Alig jut előre, mert hozama szerény,
Mely hiába szalad, nem ér el egy tavat,
Elnyeli egy mocsár, emléke sem marad?

Vagy voltam egy vidám, sebes hegyi patak,
Sodró lendülettel tenger felé halad,
Hajókat hord hátán , élvezi erejét,
Szeretettel áldják szépen csengő nevét?

Szabad madár voltam ! Imádtam a szelet,
Magasan szárnyalva karcoltam az eget.
De a folyton növő vihart le nem győztem
Meggyötört szárnyakkal a porban vergődtem

Elégtem, mint főnix de újjászületve
Megújult erővel vágytam fellegekbe
Gyenge már a szárnyam, de mint az angyalok
Megújult erővel szabadon szárnyalok

Ősz a Bükkben


Szállnak a darvak
Fenn a magasban
Vége a nyárnak
Itt van az ősz
Nem puha zöldben,
Sárga-vörösben
Díszlik az erdő
Mint a dizőz

Ím a szökellő
Friss üde szellő
Rázza a fákat
Hull a levél
Vastag avarban
Süpped a lábam
Talpam alatt dús
Ős televény

Távoli lejtőn
Szarvasok állnak
Megzabolázom
lépteimet
Nézem a pompás
Távoli csordát
Változatos, szép
Díszeiket

Fenn a gerincen
Boksa tövében
Vén öreg ember
Épp heverész
Bükk aranyából
Bükkfa parázstól
Boksa hadakban
Készül a mész


Lassan a fáradt
Nap sugarának
Fénye hanyatlik,
Majd elenyész
Néma az éjfél
Csillagos éjnél
Izzik a mészkő
Táncol a lég

2014. május 31., szombat

Dicsfény

Csak ritkán születnek Makoveczek, Kósok,
Árvízi hajósok,  igazi tudósok.
Ők méltóak rá, hogy lángésznek nevezzük,
De a  "csak ügyes"- re  enyhébbet keressünk.
 
Becsüld a kőművest, és az ügyes ácsot,
Aki finomat  főz, a mesterszakácsot,
De kérlek, hogy mégse tituláld  istennek,
Apró dombok helyett  óriási hegynek.
 
Mert az, aki talál   tíz-húsz   Csomolugmát
Az Alföld peremén,  az nagyon rosszul lát.
Nincs is az ilyennél hitele a szónak,
Nem tartom az ilyent szívből jövő bóknak
 
Akit  jól méltatnak, új erőre kaphat
Siker reményével indul minden napnak
De  akik hiteles, méltatást  epednek,
A túlzásaidért   hidd el kinevetnek.
 
És ha mind emellett   az igazi kincset
Lazán félretolod, mint egy kócos  tincset,
Dicsérő  szavaid  nem  szívedből szólnak,
Hamis a csengése minden egyes szónak.
 
Én is írok  verset,  elfogadhatókat,
Rímmel és ritmussal díszítem a szókat.
Hogyha  tetszett, nevezz  ügyes  poétának
De semmiképpen  sem  költőóriásnak.
 

2014. május 17., szombat

Gerontológia

Ki az öreg ember, aki nyolcvan éves,
De tud még játszani, s szeretetre éhes?
Vagy kinek élete  csak egy pár évtized,
S kapcsolataiban tombol az élvezet?
 
Ki még tud nevetni, bár homloka ráncos,
Vagy ki mindig morcos, bár még ifjú táltos?
Aki előre néz, akármennyit élt is,
Vagy csak a mának él s fő célja a fétis?
 
Aki, ha múltba néz, a jövőt is várja
Előre is tekint, nem mindig csak hátra
Vagy ki folyton-folyvást sebeit nyaldossa
Sose néz előre, mindig csak a múltba
 
Állandóan nyafog, nincsen tehetsége,
Pedig csak az a baj,  semmit nem tesz érte
Vagy ki öreg fejjel taál új csodára,
És ki önmagának szigorú tanára
 
Nem az öregedés öli a szerelmet,
Szerelem hiánya öregíti lelked.
Mert szeretet nélkül, folyton acsarkodva,
Apró férgek bújnak kapcsolataidba.
 
Méregkapszulákkal mérgezik a tested,
Mik ha kifakadnak, tetszhalottá tesznek.
Csak eszel, és iszol, éppen hogy vegetálsz
Szerető társakra így sehol nem találsz.
 

2014. május 12., hétfő

Vetélkedő

Geometriában történt    ez a különös eset,
Találkozott két háromszög , és csúnyán összeveszett.
Azt vitatták,  hogy ki a szebb,  mérgesen acsarogtak,
Oldalukra, s derekukra  díszes övet csatoltak.
 
A kicsi  bal oldalára  három smaragdot rakott,
Jobbra négyet, derekára  újabb ötöt ragasztott.
Pitagorász az én apám,  a kicsi így hencegett,
Kaptam tőle  derékszöget, meg két kicsit, hegyeset.
 
Hát ez semmi, szólt a nagyobb,  ő  zafírt pakolgatott,
Balra hatot, jobbra nyolcat, az övére tiz  nagyot.
Felkértek döntőbírának néhány matematikust,
Akik  öveikre nézve  így szóltak,  ez logikus.
 
Hasonlóan szép a kettő, de valami  szabatos,
Bár öveik különböznek,  minden szögük  azonos.
Oldalaik arányából   láthatja a laikus
Derék háromszögeinkben egyforma a két sinus.
 
Csodás alakú  mindkettő  már semmi sem talányos,
Pitagorász közös apjuk, sőt  mindkettő arányos.
Megszületett hát a verdikt, semmi kétséget sem hagy
Ha  duplára nő a kicsi olyan  lesz, mint most a nagy
 

 

2014. április 25., péntek

72 évem

Hetvenkét évemre ha visszanézek,
S emlékeim közt fáradtan matatok,
Találok köztük csillogóan szépet,
És néhány ócska megsárgult kacatot.

Elképzelem most a végső állomást,
Hol majd Szent Péter megnézi jegyzetét,
S a mennybe invitál, vagy tovább bocsájt,
Mert úgy találja, hogy nem kell perbeszéd.

A homokóra meg nem fordítható,
Ha az utolsó szem homok is lepereg,
Mit eddig tettem, meg nem másítható.

Voltam tomboló, kavargó őszi szél,
És napsugár a fényes tiszta égen,
Billeg a mérleg, döntson a főítész!

Garadna parti séta


Garadna partján andalogva
Szorítom kedvesem kezét
Gyönyörködünk a friss habokban,
S hallgatjuk a víz halk neszét.

Andalgunk csendben hű párommal
Erdei páfrányok között,
A völgykatlanban mindkét oldal
Barnavörösbe öltözött.

Sejtelmesen zsibong az erdő,
A levegőt átitatja
A bokrok között átszűrődő
Ropogós pisztráng illata.

A kristálytiszta patak balján
Rönkfa padok és asztalok,
Rajta illatoz aranybarnán
A pisztráng és egy kupa bor.

Az utolsó korty ital után
Egy kicsit még beszélgetünk,
Tovább sietve, még délután,
Lassan a tóhoz érkezünk.

Avarba fáradt az őszi szél,
Suttog egy édes dallamot...
Rongyosra gyűri a tó vizét,
S permetez fenyőillatot

Siklik a tavon kis ladikunk
Kezünk karcolja zöld vizét
A víz felett száll pajkos dalunk
És élvezzük a csók ízét