2014. április 25., péntek

72 évem

Hetvenkét évemre ha visszanézek,
S emlékeim közt fáradtan matatok,
Találok köztük csillogóan szépet,
És néhány ócska megsárgult kacatot.

Elképzelem most a végső állomást,
Hol majd Szent Péter megnézi jegyzetét,
S a mennybe invitál, vagy tovább bocsájt,
Mert úgy találja, hogy nem kell perbeszéd.

A homokóra meg nem fordítható,
Ha az utolsó szem homok is lepereg,
Mit eddig tettem, meg nem másítható.

Voltam tomboló, kavargó őszi szél,
És napsugár a fényes tiszta égen,
Billeg a mérleg, döntson a főítész!

Garadna parti séta


Garadna partján andalogva
Szorítom kedvesem kezét
Gyönyörködünk a friss habokban,
S hallgatjuk a víz halk neszét.

Andalgunk csendben hű párommal
Erdei páfrányok között,
A völgykatlanban mindkét oldal
Barnavörösbe öltözött.

Sejtelmesen zsibong az erdő,
A levegőt átitatja
A bokrok között átszűrődő
Ropogós pisztráng illata.

A kristálytiszta patak balján
Rönkfa padok és asztalok,
Rajta illatoz aranybarnán
A pisztráng és egy kupa bor.

Az utolsó korty ital után
Egy kicsit még beszélgetünk,
Tovább sietve, még délután,
Lassan a tóhoz érkezünk.

Avarba fáradt az őszi szél,
Suttog egy édes dallamot...
Rongyosra gyűri a tó vizét,
S permetez fenyőillatot

Siklik a tavon kis ladikunk
Kezünk karcolja zöld vizét
A víz felett száll pajkos dalunk
És élvezzük a csók ízét



2014. április 23., szerda

Lánc-lánc


A sorsunk egy  lánc, és  benne láncszemek
Mi csak akkor ép, ha mindegyik remek
Legyen szívednek egyforma  mindenik
Bármelyik törik,  az egész szétesik

 Hogy bírja a súlyt, mit sorsod rád rakott
Javítgasd folyton, ha egy szem megkopott
Nagy úr az idő,  a rozsda nem  pihen
Annyival terheld csak,  mit még  elvisel

 Ha már a terhed teljesen  elfogyott
A láncban minden szem végleg elkopott
Büszkén távozhatsz bátran elmondhatod
Csak az idő volt, mi rajtad kifogott

2014. április 21., hétfő

Feltámadás

Húsvétkor értünk halt
Kínhalált a Messiás
Feltámadt  harmadnap
De nem hitte el  Tamás
 
Midőn érintette
A Jézuson  döfött sebet
Szólt az addig hitetlen
Én uram én Istenem
 
Te már nem láthatod
De mégse légy hitetlen
A hit szavával  mondd
Én uram én Istenem
 
Tárd ki a szívedet
És hallgasd  Isten szavát
Valld meg a hitedet
Tartsd  magasba zászlaját
 
Húsvétkor ünnepeld
A feltámadt Messiást
Eléje térdepelj
S meglásd, mindent megbocsájt

Hiány ?


Egyedül fekszem, üres az ágyad,
Nem ölelhetem gyengéden vállad,
Nem suttoghatok füledbe bókot,
Nem adhatok az ajkadra csókot
 
Átölelnélek, füledbe súgnám,
Ne csüggedj, ne félj, drága Gabuskám.
Elmondanám, de ezek csak vágyak,
Egy kórházban van megvetve ágyad.
 
Mit vétettél, és mi  volt a vétked,
Amiért a sors így elbánt véled?
Miért nem élhetsz fájdalom nélkül,
Miért kell félned most is a késtől?
 
Egyedül fekszem, üres az ágyad,
De amint lehet, ott leszek nálad.
Fájó sebedre nagyon vigyázva
Csókot lehelnék szemedre, szádra
 
Kevesebb lettél, de csak a tested,
Megmaradt nékem gyönyörű lelked.
Hidd el most drága, bármit beszélnek,
Nem látlak így sem kevésbé szépnek

Tanárúr kérem


 

Hangos az osztály, röpköd a kréta,,
Tombol  a kicsi,, a langaléta.,
Eközben    Steinmann elábrándozva
Derivál kicsit az első sorban.
 
No, nem papíron, neki az nem kell,
Hisz ő egy zseni, hát  csak úgy fejben .
Egyszercsak nagyot ordít a hetes,
Ott jön a , Frőlich, az álnok hentes,
 
Csend lett most,  akár egy temetőben,
A kréta megáll a levegőben.
Így szól az egyik , jön hát a dúvad,
Ma is megvívjuk a háborúnkat.
 
Mert nem  végez ő soha  félmunkát,
Kioszt majd megint jó pár szekundát.
Ül az asztalnál, és lapoz csendben,
Majd felnéz néha, szeme se rebben.
 
Elidőz sokat az A betűnél,
Altmannál most még nincsen feszültség,
Hisz épp egy éve gondolt egy nagyot,
És Katonára magyarosított
 
Harmadik oldal, Eglmayer,  Deckmann,
Mindkettő gyenge most a matekban.
Most még megúszták, mert lapoz  hátra
S rápillant Frőlich most  Katonára,
 
Átkozza  magát búsan Katona ,
Bárcsak  Altmanná visszaváltozna.
Amikor Frőlich  az S-hez  ért el
Steimannhoz fordult, és így szól hévvel:
 
Kedves barátom, tudom, hogy tudod,
A rend kedvéért vegyél egy kúpot!
Vagy inkább gúlát, ha kedved szottyan,
A te elmédnek az meg se kottyan.
 
Mielőtt Frőlich még, felocsúdna
Lehetne  inkább egy csonkagúla?
Kérdezi Steimann  visszafogottan,
És bele is kezd határozottan.
 
Kérdés, és válasz villámként cikáz
Minket  meg  közben a hideg kiráz
Meggyőzően szólt,  hangsúlyozottan,
Szép magyarsággal, pallérozottan.
 
Egy szót sem értünk, a disputából,
Elámulunk mi íly nagy tudástól.
Az ámulattól bénultan  ültem,
Éreztem, rám néz önelégülten
 
Felsóhajt Frőlich, Steimann csak egy van,
Így tovább lapoz most a naplóban.
Akinél megáll egy pillanatra,
Egy rossz tanuló, látszik is rajta.
 
Nos, kedves fiam, egyenletet kapsz,
Hogyha  készültél, sikerben bízhatsz
A Frőlich nem éppen nagyvonalú.
Mert így szól,   nos, legyen  másodfokú
 
Kéne nekem a megoldó a képlet
És hogy ,mitól függ  az értékkészlet
Pörög az agya, mint egy motolla
A  bénégyzetet  már kikotorta
 
A többi nincs meg, inkább csak sejti
Az erőlködés kétségbe ejti
A rossz tanuló így szól feszülten
Tanár úr kérem, pedig   készültem
 
Epilógus
Ha versírással megbántottalak jó váteszem,
Haver, s írással megbántott alak, jóvá teszem
 
 
Karinthy Frigyes emlékének ajánlom, születésének közelgő 127. Évfordulóján
(1887.jónius 25.)
 



 


 

 





 

2014. április 20., vasárnap

Húsvéti idill

Sűrű a csend, az ég sötét,
Ránk terítette  köntösét.
A dombon túl egy fénysugár
Húsvétra  készít  száz csodát.
 
Virágos rétet pacsirtadalt,
Mosolygós arcot,  vidám kacajt.
Amíg a rózsa fiatal ,
Belőle  illatot facsar.
 
Kosárban lapul sok tojás,
Áldásra vár a kis kalács,
Csokornyi  szentelt barkaág
Díszlik az ünnep asztalán.
 
Lányokon látok  rokolyát,
Fiúk kalapján pántlikát,
Kezükben rózsavíz lapul,
Csókolják egymást szótlanul.

Szeszélyes Húsvét


A húsvét gyakorta  szép mosolygós arccal,
Fehér hóvirággal,  nárcisszal kérkedik,
De most  áprilisban szél hátán nyargalva
Egy szeszélyes suhanc gyanánt legénykedik
 
Ünnepi rokolyát ölt ma minden leány
Kik  tojással várnak sok délceg legényre
Remélve, mind, egy majd átfogja derekát
És csókot ad minden tojásért cserébe
 
A vidám  ifjakban feszül a szenvedély
Meghintik kölnivel szép kedvesük  haját
S majd egy vödör vizet zúdítanak felé
Jókat kacagnak mind a kis ház udvarán.
  

2014. március 7., péntek

Változás

Hibátlan ember az nem létezik
Vannak hibáink, és  vannak vétkeink
A kis hiba el nem kerülhető
De  a vétek, nem ismételhető
 
Vétkezhet, ki teszi, mit nem szabad
Vagy  ha tenni kéne, nyugton marad
Ki  az egészből semmit sem vállal
De a részét elvenni   nem átall
 
Aki erős és megbánt  másokat
Mégis úgy érzi, ő az áldozat
Kinek jogtalan minden vagyona
Ám panaszkodik,  sorsa mostoha
 
Van, ki megteremti, s megszereti
De sajnos van, ki csak úgy elveszi
Van, ki meglátja, de csendben marad
Jobb a békesség inkább elszalad
 
Mind megtehetnék, hogy megváltozunk
Hogy nem csak álmodjuk, hogy alkotunk
Keresnénk azt , mi megkereshető
Megtehetnénk, de nincs bennünk  erő

2014. március 5., szerda

Színes világ

Színes világban élünk és halunk
Ezüst a holdunk, arany a napunk
Az újszülöttnek  fehér a lelke
Az élet festi egyéni színre
 
Világos zölden reménykedőre,
Vagy  tán sötétlő haragos  zöldre
Ha sárga, legyen  tavaszi nárcisz
Mint   írígykedő de mégis nyápic
 
 A zöld mezőkön  gyermekként, játszva
Boldog kacajjal készülsz egy táncra
Szivárvány színű jövőt remélve
Kitárod szíved  a jóra, szépre
 
Alkotó, boldog  létet remélve
Csak rajtad áll., hogy kijutsz a fényre
Hogy  színes lesz-e   személyiséged
Vagy  szürkén éled le földi léted

2014. március 3., hétfő

Dédi 80 éves

A legdrágább asszony,akit most köszöntök
Tizenhat éves lett, de most már ötödször
Amikor először állt a tizenhatnál
Magával ragadó gyönyörű rózsaszál

Másodiknál napfény , ő nevel virágot
Nekik teremt boldog, élhetőbb világot
Később szeretettel három unokáját
S ím, ez ötödiknél kedves Zsófikáját

Így múlt el 80 év, de hogy öreg lenne,?
Bár megtört a teste, de ifjú a lelke
Esze mint a penge humora a régi
Mosolygós, kacagó. Mindig vidám dédi

Látod, összejöttünk, hogy köszöntsünk téged,
És együtt kívánjunk sok-sok boldog évet
Hálásan köszönjük lelki gazdagságod
És együtt kívánunk sok-sok boldogságot


2014. január 14., kedd

Társtalanul

Zajos világban nem csak virág van
Sodor az élet sárral   hínárral
Illatár, bűz, tiszta víz, pocsolya
Koldus gúnya, vagy díszes rokolya

Csak rajtunk múlik hogy merre lépünk
Mi lesz a sorsunk, és lesz-e vétkünk
Zajló folyóval  úszunk az árral
Vagy  hűs pataknak  gyöngytarajával 
Ha átjár a bűz, vagy sáros leszel
Addig fürödj  meg , míg nem vétkezel
Ha   beleesnél egy  latrinába
És nincs segítség, elnyel a trágya
De ha van barátod, vagy kedvesed
Ki segítőkészten nyujt majd kezet
Hogyha elbuknál,  segít  felállni
A latrinából pedig  kimászni
A magányos ember az védtelen
De köröttünk a világ végtelen
Sok féle ember mind más és más
Nyisd ki a szíved és társat találsz

2013. december 13., péntek

Mi szép ?

Feszül a lelkemben egy apró gondolat,
De félek, leírva csupán egy mondolat.
Vajon eldönthetem-e azok vitáját,
Akiknek elméjét milliók csodálják?

Hogy " Szép az, ami érdek nélkül is tetszik"
Mindegy, hogyha kapod, vagy éppen elveszik
Netán "Szép a forrás, fürödni abban", vagy
Örvendeni, mikor, mossa az aranyat

Vaj'h szépnek látod-e a viharfelhőket
Mikor viaskodnak tomboló erőkkel
És hogyha villámok cikáznak fölötted
És fenyegetnek, mint gyáva üldözöttet?

És vajon mit gondolsz e szörnyű világról
Békében csodálva egy fűtött szobából
Nézve a természet iszonyú csatáját
Miközben öleled párod gyenge vállát

Díszes a Margit híd modern új ruhája,
De az avatáskor vajh' milyennek látta
Az új hidat az a sok öngyilkos golyhó,
Kiknek vőlegénye a hömpölygő folyó?

És ki látja szebbnek a kinyíló rózsát,
Akiét egy gyászos koszorúba fonják ,
Vagy ki beveté azt a tónak habjába",
Majd abból kikelni Iluskáját látta?

Én mindíg csodálom a gyönyörű rózsát,
De ha remélhetem kedves párom csókját,
És átnyújtom neki, mondván, hogy szeretlek,
Nem csupán szépnek, de százezerszer szebbnek.

Az idézetek Kant "A tiszta ész kritikája " és József Attila "Ars poetica" című műveiből valók

2013. december 10., kedd

Az élet szép

Utazás a koponyám körül

 "Az élet szép, tenéked magyarázzam?"
Ha gyönyörködhetsz egy szép  rózsaszálban,
Ha  szakíthatsz friss gyümölcsöt a fáról,
És csókot lophatsz kedvesed ajkáról.

 Szaladgálhatsz a friss mezőn, a réten,
Örömöt lelhetsz versben és zenében,
Ha tanulhatsz, vagy taníthatsz másokat,
És van, ki néha hozzád ellátogat.
 
De ha rossz a láb, a kéz, a fül, a szem,
És a virág sem illatos már nekem ,
Vagy ha már a szó nem alkot mondatot,
Mert már a lélek, s az elme  is halott,

 Ha szemedben már nem látszik értelem,
És nem ismered meg azt, ki még szeret,
Mikor nincs számodra  múlt jövő,  jelen,
Mondd, akkor ez a szó, ÉLET, mit jelent?

 Ki okos, lehet jó, vagy jellemtelen,
De elme nélkül már csak élő tetem.
A sors kegyetlen, ha jön az  agy rabló,
S tested és lelked felzabálja a strók.

Ha már csak egy ép agysejtem marad,
Nézz a szemembe, onnan olvasd ki majd
Az utolsó mondatomat : kedvesem
Nos,  "Hallod, beszélek, látod, szeretlek"

 

Az első és utolsó sor Heltai Jenő : A néma levente című művéből való