A vén poéta

 

Megszülettem, voltam gyermek, elszálltak az évek,

Öreg vagyok, vagy csak koros, vajjon meddig élek?

Kérdezgetem önmagamtól , milyen ember voltam?

Mennyit értem életemben, mit  érek majd holtan?

 

Van-e néhány tucat ember, akit jobbá tettem?

Alkottam- e maradandót,volt-e bátor tettem?

Segítettem akárkinek, mit tegyen és mit nem,

Megkérdeztem valakitől, hogy milyen az Isten?

 

Elmondtam-e tíz embernek, elmondtam-e  száznak,

Mindazt, amit tapasztaltam, mindazt, amit láttam?

Évtizedek súlya alatt  változik az ember,

Amit látott, mondott ,érzett, megtölthet egy tengert.

 

Gondolkodom, tehát vagyok, álmodom is gyakran,

Azt álmodom, lakik bennem  valahol egy angyal.

Ez az angyal azt suttogja , mindazt,  amit láttál,

Láttatnod kell másokkal is, nézz és látva lássál

 

Úgy szeretném elmondani nem tíznek, nem száznak,

Miért  szép a Szinva patak, milyen az alázat.

Miért jó , hogy magyar vagyok, mitől szép a nyelvünk,

Mi az, ami zavar nagyon , hogyan kell szeretnünk.

 

 

Elmondanám mitől félek, mit és hol hibáztam,

Mi az, amit  gyorsan lehet, mi az, ami várhat.

Elmondanám mindenkinek, hogy az idő drága,

Használja ki minden percét, ne éljen hiába.

 

 

 

Milyen volt az ifjúságom,miért szép az élet

Öreg ember mitől boldog, hogy várja a véget
Persze nem csak másnak írok, írok önmagamnak
Hogy az ami hátra van még, legyen teljes, gazdag

Megkésett tavasz

Öntörvényű, hideg tél volt

Kegyetlen és ravasz

Azt gondolta, elrejtheti

Előlünk a tavaszt

Takargatta rejtegette

Kedves, hamvas arcát

Suhintott az aranyeső

Megcibálta bajszát

Elűzte a hófelhőket

Csedben, súgva mondja

Hirdeti, hogy itt a tavasz

Csalogat a napra

Áprilisi szellő susog

Zörgeti az ágat

Cseresznyefa és  kankalin

Ezer színnel várnak

Szürke veréb tollászkodik

Hempereg a porba'

A nyitnikék vidám hangja

A tavaszt kibontja

A Szinva

Csendes az erdő, ébred a tisztás,

Bükkfa tövében hűs vizű forrás.

Ott jön a vadkan, vele a párja,

Négy kicsi csíkos baktat utána.

Tiszta vizével szomjukat oltják,

Őket az őzek, kis nyulak váltják.

Enyhe fuvallat ébred e csendben,

Vércsecsapat, ha végre szétrebben.

Ébren az erdő, zajos a tisztás,

Útra bocsájtja vizét a forrás.

Elindul lassan, indul a táncba,

Várja a tenger, nincs maradása.

Források vizét magába issza,

Lefelé siet, nem nézhet vissza.

Kavicsok sorát görgeti lassan,

Csiszolva őket, csobogva, halkan.

Néha megugrik, mint a vadállat,

Megpihen aztán, mint aki fáradt.

Figyeli útját csendben egy nimfa,

Megszületett a Bükkben a Szinva.

Lillafürednél nézi a fákat,

Majdnem elalszik, annyira fáradt.

Mire feleszmél, mindennek vége,

Hatalmas zajjal zuhan a mélybe.

Mésztufa barlang látja a drámát,

Újrateremti ártatlan báját.

Itt pihent egykor József Attila,

Itt született meg verse, az Óda.

Megy tova fénylő, tarajos habbal

Molnár-sziklánál szélesen, lassan.

Papírgyár után Nagy Lajos vára,

Diósgyőr éke figyel utána.

Itt voltam gyermek, itt lettem férfi,

Nem csoda hát, ha szerelmünk régi.

Szeretem csendjét, szeretem báját,

Susogó habját, vad robogását.

Szeretem télen, amikor alszik,

Tavasszal akkor, amikor habzik,

Szeretem, mikor vonul a zöld ár,

S bár sokan félik, szép, mint egy oltár

Szerencsés vagyok, naponta látom,

Mellette lakom, csendben csodálom.

Hallom a hangját, engedj el ember,

Útra bocsájtom, várja egy tenger.

Ilyen a vízesés télen:
http://www.youtube.com/watch?v=kwzOP9HvhkE

Csillag született

 

Valamikor réges régen,

Megtörtént.e, nem tudom,

Nyári estén erdő szélén

Ifjú pár ült egy padon

 

Felettük a sötén égen

Láttak néhány csillagot,

Szerelemtől izzó szemük

Csodálkozva csillogott.

 

Ahogy ültek, csókolóztak.

Gondoltak egy merészet,

Vizsgáljuk meg közelebbről,

Míly csodás a természet.

 

Élvezték az erdő csendjét,

A virágok illatát,

Mindkettőjük egész testét

Nagy forróság járta át.

 

Nem csak egymás kezét fogták,,

Történt más is, épp elég,

Láttak sok-sok édes csodát

Nem csak egymás szép szemét.

 

Forró nyárra hűvös ősz jött,

Most tudta a lány meg azt,

Az erdőben akkor nyáron

Mit művelt a kis ravasz.

 

Karcsú derekából lassan

Kis  gömböc kerekedett,

Tél után az új tavaszra

Egy kis csoda érkezett.

 

Nézték ketten a kis csodát,

Piciny szeme hogy ragyog,

Megcsillanni látták benne

Azt a régi csillagot.