Az én szilvafám

Késő  ősszel  szilvafámon

Sárgulnak a levelek.

Jelezve a múló  időt

Lassan mind-mind  lepereg.

Amikor már  valamennyi

Alászállt  az avarba,

Mert nem lehet   visszatenni,

Sír a szívem miatta.

Siratom  az enyhe    szélben

Ringatózó  lombokat,

Lelkem mélyén  látni vélem m

Amint csendben bólogat.

Árnyékában  forró nyárban

Önfeledten hevertem,

Ilyenkor a sok-sok bánat

Minden súlyát feledtem.

Gyümölcsének   most is  érzem 

Illatát és  zamatát,

De ha kopasz ágát nézem,

Lelkem bánat járja át.

Örök körforgás

A verset a nemrég elhunyt volt osztálytársam, Baldovszki Gizella emlékének szentelem

Minden  reggel   felkel  a nap,

S   este  nyugovóra tér,

Minden tavaszt követ a nyár

S minden  őszre   jön a tél.

Minden   rózsa  egyszer  nyílik,

S elhullajtja szirmait,

Minden  fa  csak egyszer díszlik,

S hóba rejti magjait.

Mi   is csupán egyszer élünk,

S ott, hol   vérvörös a nap ,

Egyszer  mi is   révbe érünk,

Véget ér  egy színdarab.

Véget ér, de  magjainkból

Új remények fakadnak,

Új tavaszra újabb nyár jön

Újabb rózsák fakadnak.

Viruljatok   Ifjú  rózsák,

Nektek ragyog most a Nap,

De  tudjátok, nem  apróság,

Minden  csak egy színdarab.