Mondd ki

Mondd ki, ha bántottak,   meghúzták copfodat,

Utálod, amikor közel a  dolgozat

Unod a matekot,  dobtad a srácodat,

Mondd ki, ha nagy lánynak érzed már magadat

.Segít, ha kimondod, de nem, ha bent marad

 

Mondd ki, ha tévedtél,  bántottál másokat,       

Elmúlt a szerelem, vágyod a csókomat,

Úgy érzed, megcsaltak, ellopták  álmodat

Mondd ki, ha nem bírod fájó magányodat,

Minden szó fájdalmas   amelyik   bent marad.

 

Mondd ki, ha senki sem viseli   gondodat

Teherként éled meg iszonyú sorsodat

Mondd ki, ha úgy érzed, közel az alkonyat

Meghalt, kit szerettél,  siratod párodat

Megőrjít minden szó,  amelyik   bent marad

 

Mondd ki, ha belűlről feszít egy gondolat

Úgy érzed, megéltél  valami fontosat

S szívedben úgy érzed,  hogy te is  költő vagy,

Ne tarts meg magadnak, érezzél bárhogyan

Oszd meg azt másokkal ,  megfojt ha bent marad

Sikoly

Féligazságok

Bermuda háromszögben

Titkok   talányok

 

Nyugtalan, álnok

Gyilkos  Szent András árok

Hatalmas károk

 

Melegház hatás

Környezetszennyezés

Utolsó csapás

Kilenctizenegy

Ikertornyok Fehér ház

Önfeláldozás

 Vörös iszap ár

Tar patak és Kolontár

Halálos mocsár

 

Végelszámolás

 

Szerényen éltem,

Kenyeret kértem,

de

Szeletet kaptam,

így

Magam után csak

Morzsákat hagytam

A veréb is madár

 Eresz alatt  fecskefészek

Olykor télen is  ránézek

Míg a fecskék délen  járnak

Albérletbe  adták másnak

Érte semmi pénzt nem kérnek

Mert nem akárkinek adták

Egy  rokonnak, a  verébnek

Igénytelen kis rokonok

Nem öltöttek sötét frakkot

Tollászkodnak lent a porban

De az ő szívük is dobban

S bár a széncinkéhez képest

Szürke  tolluk sem túl fényes

Nekem  mégis  tökéletes

És  bár nem egy híres popsztár

Azért,a veréb is  madár

 

Epilógus

 

Vágyakozhatsz  bármi szépre

Sas röptére , vagy fecskére

Szeretettel gondolj mindíg

Majd  a szürke  kis verébre

Metamorfózis

 

Mi az ?  Elefánt ?  Hisz nincs ormánya !

Nem látod,  rálóg   egy nagy csigára.

Jobbról az első,  vagy tán  a másik,

Amelyik mellet krokodil  mászik?

 

Megmondom neked, én  kutyát látok,

No és fölötte  egy kövér rákot.

Jé,  a rák megvan, de hol  a kutya?

A ráktól jobbra az inkább pulyka.

 

Ollóját becsukva lefelé mászik,

Így persze inkább zsiráfnak látszik

De  a  zsiráfnak   rövid  a lába

Tehát  nem zsiráf, inkább egy  láma

 

Jaj, nem találom  sehol a nyakát.

Nem látok mást ott, csak egy  sor  kacsát

Közben két  kacsa eltűnt  valahol

Helyettük   balra , kukac  araszol

 

Most már nincs  tovább, nem vagyok látnok

Habár szeretném,  semmit sem látok

Bárhol  keresem a tekergőket

Nem látok sehol bárányfelhőket

 

 

 

 

Nózika

Szomjasan, éhesen, vékonyka hanggal,

Reszkető testtel jéghideg orral,

Sorsára bízva az ártatlan pára,

Tenyérnyi cica egy   kukoricásban.

 

Magára hagyva az útszélre téve,

Ez lehetett volna létének vége.

Igazi csoda az, hogy rátaláltam,

És hogy azonnal   szívembe zártam

 

Kivetett  cicából macskává érett,

Így  éltünk együtt  tizenöt évet.

Érezve a végét karomba fogtam,

Nózikám szíve egy utolsót dobbant.

 

Sohasem felejtem el ezt az estét,

Békében hagyta el lelke a testét.

A történetet feleségem  igaz története ihlette

A vadetető

 

Hótakaró  fedi régen a fákat a hallgatag erdőn,

Tétova, fáradt szarvasok   állnak a   távoli     lejtőn.

Bárhova néznek a rügyfakadáskor még  üde  tájon,

Ott, hol a tarka mezőn legelésztek a fűben a nyáron

S  hol  keserédesen  őszi  levél szabadult el  az  ágtól,

Nincs sehol  élelem,  így ma a  zsenge levél csak egy  álom.

Hó tetejére  fagyott  a kemény jég,  sebzi a térdük.

Vészesen   izzik a  lábuk,  a   hóra lecsöppen a vérük.

Mit se törődve   a vérrel, a  sebbel,  a kínnal, a jéggel,

Mennek,  amíg  egy   nádtetejű  etetőig  elérnek.

Már alig  élve,  ha végre a  jászol elé odaállnak,

Megmenekülve  örülnek  az  illatozó  kuszaságnak