Utolsó reményem

"Földiekkel játszó

égi tűnemény"

boldogságra vágyó

szerény  kis legény

 

Fényt remélt a lelke,

édes illatott,

fegyvere, az elme

szépen csillogott.

 

Szerelme ha volt, csak

munka és  a vágy,

hol szemek ragyognak,

szellem és család.

 

Két virágot nemzett,

két piciny csodát,

és talán teremtett

egy új iskolát

 

Itt virágot  hintett,

ott tán alkotott

itt is ott is hitte,

bátran  álmodott

 

Kinyílott  virágom

másnak  illatos,

más az én világom,

csendes, nem zajos.

 

Itt  már nem remélek,

nem tagadhatom,

de tán pár  emlékem

náluk otthagyom.

 

Elveszett  családom,

s  tán bolond vagyok ,

mert remélem, máshol

mély nyomot hagyok

 
az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című verséből  való

Miért?

"Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem"

Sárral dobáltál, mást nem tehetek,

gyalázkodni most én következek.

Szemed sem rebbent, és letagadtál.

akármit  kértem semmit sem adtál

Szégyenbe hozlak a világ előtt,

utáljon érte a sok  ismerős.

Mikor  vendéged  az elit bagázs,

 hogy hatásos legyen majd a  blamázs,

koldus gúnyát vennék, rongykalapot,

és  skandálnám azt, hogy: " pár falatot"

Vizslaként nézném a tekinteted,

látok-e szemedben könnycseppeket?

S hogyha nem kapnék egy  petákot se,

Kérdezném tőlük:  " ti megszántok-e ?"

.

Bekiabálnék a nagy  ablakon:

"ha neki nincs, akkor ti adjatok"

S hogy  nagyobb legyen bent a kábulat,

bedobnék hozzátok néhány huszast

És teli torokból ordítanám,

hogy én mit kértem és te  mit adtál.

Hadd tudja meg azt az egész világ,

 hogy mi a te bűnöd, s az én hibám.

Zokogva mondanám: "éhes  vagyok,

a lakásom hideg, majd megfagyok",

s hogy szegény vagyok és elmebeteg,

mert rád pocsékoltam  egy  életet.

Élvezném, hogy megvet a sok barát,

elhagy  majd téged, mint te  az apád,

s bár egykor te voltál a mindenem.

Kacagva élvezném a szégyened

Én megtehetném, és mégsem teszem,

de nem miattad, ezt nem szégyellem,

mert  megaláztál,  és nem szólsz hozzám,

de nem alázom meg az unokám.

az idézet  Pilinszky János: Ne félj  című művéből való

Epilógus

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:"
de még szeretném azt megénekelni,
merre indultam, és hová jutottam.

 

Volt  bánatom,  és  örömöm ezernyi,
volt, kit szeretve tartottam karomban,
de megtanultam könnyeket  lenyelni,
midőn  vergődtem gyötrő fájdalomban
 
Ha kétkedőn a múltba visszanézek,
és kiforgatom emlékim bugyrait,
amit találok az most is vállalom.
 
A sorsomtól sokat már nem remélek,
míg lélegeznek lelkem pórusai,
amit még bírok tinéktek  átadom.

 

 

az idézet Babits Mihály: A lírikus epilógja című verséből  való

 

"

Hangok

A csend sötét,  a hang ragyog,

ha hallgatok, magam vagyok,

ha bármi fáj, úgy kell a szó,

csak az való, mi hallható.

Hol van gyerek és hintaló,

legyen a dal egy altató.

Csilingeljen  harangvirág,

hintse szét édes illatát.

Ha  zöld a fű, vagy kék az ég,

ha szép a nyár, vagy zord a tél

s avarba hull a sok levél,

dalolja el egy enyhe szél.

Hol van legény és szép a lány,

és egyetlen  szívdobbanás,

csókokból kérjél repetát,

s hangozzék fel egy szerenád.

Míg bármi szép, vagy izgató,

szükségszerű, vagy nem való,

túl egyszerű, vagy összetett,

elmondhatja egy szép szonett.

Ha itt a vég és menned  kell,

vizsgáld a multat, mit fele.l

Az utolsó melódia

nem lehet, csak szimfónia.

  

Lélekharang

A test elfáradt, a szellem még ragyog,
De  úgy érzem, már a lelkem tetszhalott..
Tévúton jártam,  mely egyszer véget ért,
De most e másik kárpótol mindenért.
 
Volt egy családom és két szép gyermekem,
Szerettem őket, de sorsom  nem kegyelt.
Ám az életem most  új irányt kapott,
Azóta rájuk hiába várhatok.
 
Sosem keresnek,. megvetik páromat,
Úgy vélik,  legyen a sorsa   kárhozat.
Sajnálom őket de mégsem tűröm el,

Hogy rám kiáltsák meg nem élt bűnömet

Hiába tudom, hogy ők éltek velem,

De szívemben most nejem van fő helyen .

Ő az ki ápol és ha kell felemel,

S rám támaszkodhat, hogyha ő  esne el.

 S ha majd utolsó erőm is elhagyott,
A lelkem felszáll s csak  testem lesz halott.
Ha majd folyóba szórják a hamvamat,
Egy  emlék morzsa utánam itt marad.
 
 Utolsó vágyam, a kis lélekharang  
Maradjon néma, míg tart a nagy  harag .
Három szerettem szorítsa majd kezem,
De Káron pénze páromnál legyen.
  

Hideg karácsony

Kegyetlen volt  a tél,

metsző hideggel érkezett.

csontig hatolt a szél,.

a  meleget otthon keresd.

 

Kívül redőny, de bent

brokát függöny az ablakon,

a kandalló neszez,

herendi tál az asztalon.

 

A három méteres

normand fenyő a hallban áll,

előtte két gyerek,

nézi, alatta mit  talál.

A tinédzser Lajos

kapott egy  márkás  laptopot.

de mégis bánatos,

mert  álma másik márka volt.

 

Boldog Eszter sem lett,

ő meg  azért lett bánatos,

mert hisz egy nerc  helyett ,

csak egy róka bundát kapott

 

Egy másik ablakon

nincsen brokát  csak jégvirág,

éhség és fájdalom

 gáz, víz, áram és pénzhiány.

 

Lassan becsordogál,

a sok minusz a réseken

Közel a fagyhalál,

összebújnak szemérmesen.

 

Már fagyos  a  testük,

ajkuk még egyszer összeér.

úgy száll el a lelkük 

hogy szorítják  egymás kezét

2012. október 1. és 2013. január 21. között ötvenen haltak meg saját fűtetlen lakásukban,

  

                       

Az első múzsa

Hat nap alatt    teremtette

a Földet az Úr

Szabad maradt  egy csendesebb,

majd  jött  egy  bravúr.

Szép világ volt, kék  virágok

szórtak illatot.

Mégis kár volt, még hiányzott

szó, amint  ragyog

Erdők, mezők, kertek rétek

kaptak  színeket

Meg  ősz előtt   keserédes

alapízeket

Éva s  Ádám szerelemhez

kaptak  szíveket

És a hálás  felelethez

pazar rímeket

Ádám csendes  hálás gyermek

Szíve kalimpált

Báván kezdve   már mást sem tett

rímet  farigcsál

 Erdőn zúgva , szellő súgta

vén  poéta,  nos

Esdőn búgd,   az első múzsa

szép hogy   Éva volt

Elmondanám

Elmondanám mindenkinek,

Ki is vagy te énnekem,

Próbálkozhatnék,  de minek,

Túl rövid az életem.

 

Leírhatnám   regényekbe,

De a papír túl  kevés,

Felkiálthatnám az égre,

De az csak halk fecsegés.

 

Számítógépre  tehetném,

De nincs annyi  a gigabájt,

Egyenlettel leírhatnám,

De nincs hozzád  tudomány.

 

Tudja meg  inkább  mindenki:

Ketten egy  egész vagyunk,

Amit nem lehet felezni,

Amíg el nem porladunk.

Agyrém

Újra és újra, mi ez a borzalom?
Mi tud így fájni, mi  tombol agyamon?
Tüzes nyilával mi  céloz, mért  csatáz?
Fentről mi  kopog,  talán egy fakopács?
 
Szigonyát  forró  szurokba meríti, 
Agyamba döfi, majd tovább hevíti.
Szakállas  horgát húzza, ráncigálja,
Beleakasztva egy egy idegszálba.
 
Óriás satuba szorítja agyamat,
Néha megenged, de mégis fogva tart.
Koponyám tetején  jégeső kalapál,
Belül a sok hangya szép csendben felzabál.
 
Mint éhes bulldog, ha belém harapott,
Hangosan csámcsog,  kitép egy darabot.
Tudom, hogy éhes, advillal etetem,
De mégsem tágít, földhöz ver, leteper.
 
Akárhogy fekszem, közösen  ébredünk,
Nem tágít tőlem,  eggyé vált  életünk,
De  hogyha eljön  a végső nyugalom,
Álmomat  nélküle  békében  alhatom   

 

 

 

 

Szimfóniám

Sorsomat zene kisérte mindenütt,

Most a hangok közt sok emlék meglapul.

Volt pár  tavaszom, hogy tücsök hegedült,

De a muzsika idővel megfakult.

 

A nyári zeneszóm  kakofónia.

Olykor két kicsiny madár dalolt nekem,

Máskor bántóan  rekedtes trombita,

Néha vágytam azt, köröttem csend legyen.

 

Most a fáradt ősz hárfáját hallgatom,

Ezt a régen várt csodás melódiát.

Élvezem a dalt s a langy fuvallatot

 

Télre  remélek halk, suttogó  imát

S ha jő a végső, megváltó nyugalom,

Békén várhatom a sorsszimfóniát.

A nyugdíj értéke

Fejünk felett  tornyosulnak adóssághegyek,

Svájci hitel,  sárga csekkek,  miből fizessek?

A tartalék lassan apad, már semmi remény,

Hogy időben kifizessük a sokféle   vényt. 

 

A gyógyszerrel nem játszhatunk, mit ne fizessek?

Mit kapcsoljanak ki nálunk, gázt, vagy a vizet?

Inni muszáj, hideg tél van, a gázt  sem lehet,

Most áramot nem fizetünk, de szobánk meleg.

 

Villany után a gázszámla ami  kimarad,

De a gázt még nem zárják el, mert a hideg nagy.

Elmúlt a tél, nincs már többé moratórium

Lehet, hogy a megoldás a krematórium?

 

Van megváltás, szórólapot hordok egész nap,

Budapesttől  Debrecenig, a fél ország nagy.

Ne higgyétek barátaim, hogy panaszkodok,

Ez is munka, diplomámmal jól boldogulok.

 

Tudok vonattal utazni  minden irányban,

Tudom, hogy a postaládát hogyan használjam.

Tudom, hogy ha becsengetek, hogyan köszönjek,

És ha hülyének becéznek, ne fellebbezzek.

 

Fel tudom jegyezni szépen mit produkáltam.

Ellenőrizhető, amit  dokumentáltam

Hetven évesen legalább   ingyen utazom,

Plussz fáradtság, de mindezért nem jár jutalom.

 

Havi húsz nap, öt- hat város  kilóg a belem,

De a számlát kifizettem, van becsületem.

Ha egy szórólapos  egyszer nálad  csengetne,

Ne küldd el melegebb tájra, kérlek, engedd be!

Számvetés

Hetvenegy év, ennyit éltem,

Osztottam, szoroztam.

Hol kötök ki majd, az égben,

Vagy lent a pokolban?

 

Volt, ami volt, elmúlt, vége

Nem bántam meg semmit

Érdekel, hogy hogyan  éljek

De az nem, hogy mennyit

 

Nem baj, ha a testem gyenge,

Legyen ép az elmém

Feleségem legyen velem.

Érezzem szerelmét

 

Nem kell nekem tíz, vagy húsz év

Ha elhagy a párom

Szeretetben vele együtt

Egy, vagy huszonhárom