Szépkorúak verse
Évre évek, napra napok araszolva mennek,
Nem áll meg a mókuskerek, hát így hogy pihenjek?
Jó lenne, ha minden reggel én és kedves párom
Néznénk, hogy a fiam, s lányom hogy szuszog az ágyon.
Mindíg sok a tennivaló, este, mint a hulla
Beájulok az ágyamba, alszok, mint a bunda.
Olvasnék, de sok a jó könyv, kiválasztok egyet,
A többit majd elolvasom, de most hadd pihenjek.
Feltörekvő nemzedékkel nem bírom a versenyt,
Itt az idő, pihenni kell, nyugdíjba kell mennem.
Régi kedves társaimhoz szép szokások kötnek,
Hát ebben az új helyzetben talán újak jönnek?
Most már nem egy vekker kelt fel minden áldott reggel,
Megvárom, hogy a napsugár ébresszen fel engem.
Zsalugáter résein át halkan beosonva
Megcirógat gyengéden, és csendben mosolyogva.
Madárfüttyös reggeleken csak úgy pizsamában
Hallgatom a koncertet a szobám ablakában.
A felkelő Nap fényénél élvezem a csendet,
Ez a nap már csak szép lehet, ha ilyen a kezdet.
Kiskertemben teszek, veszek , néha meg-megállok,
Majd a saját termésemből bárkit megkínálok.
Van még erőm, hál' Istennek, elbírok a kerttel,
Kapa nyelét kenegetve egy kis hideg sörrel.
A gyönyörű Szinva partján most is kéz a kézben
Sétálva a kedvesemmel, úgy, mint réges régen,
Most is hallom a pataknak pajkos csobogását,
S hozzám bújó kedvesemnek szíve dobbanását.
Robotoló gyermekemnek boldogan segítve
Játszadozok unokámmal reggel, délben, este.
Hallgatva a pici szájak vidám kacagását
Feledem az elmúlt idők minden támadását.
Egy pillantás könyveimre, felpezsdül a vérem.
Nicsak, itt van, ezt akartam olvasni már régen.
Ott egy másik, jaj Istenem, ott is látok egyet,
Addig olvasok míg érzem, szundikáltam egyet.
Nem rohanok sehová sem, de legalább néha
Megpezsdíti a véremet, egy kellemes séta.
Jólesik az agytorna is , olykor rejtvényt fejtek,
Kihívás a szellememnek, tanulok pár verset.
Tudjuk jól, csak egyszer élünk, de Kharón ladikja
A Sztüx folyón átmegy velünk majd a túlsó partra.
Véget ért egy színdarab, de csak egy földi pálya,
De ha nyomot hagytál hátra nem éltél hiába.
