Tavaszi ébredés

Szunnyad az erdő,

Csendes a tisztás,

Hótakaró alatt

Alszik a rét.

S néha viharban

Gyenge faágat

Vad kacagással

Tör le a szél.

Lassan a napfény

Szép mosolyától

Könnyeket ejt sok

Jégcsap a fán.

Nem puha paplan

Már a fehér hó,

Lassan elolvad,

Zöldül a táj.

Sutba kerülnek

Téli kabátok,

Ébred a város,

Szépül a park.

Szép szemű lányok

Lenge ruháján

Víg kacagással

Táncol a nap.

Nedves avarban

Tétova kedvvel

Pezsdül az élet, s

Ébred a vágy,

Enyhe fuvallat

Langy melegétől

Nyílnak a völgyben

Kék ibolyák.

Zöldül az erdő,

Téltemető, és

Réti virágok

Illata száll,

Nyílnak a barkák,

Ébred a tópart,

Újra zenél sok

Béka család.

Csillagos estén

Szőke leány, és

Barna legény is

Párra talál,

Büszke legénynek

Gyenge leányok

Szép ajakának

Csókja az ár.

Őszi képek

Vége az ősznek,

Reszket az erdő,

Tarka ruháját

Rázza a szél,

És a faágról

Halk suhanással

Nagy csapatokban

Hull a levél.

Kinn a szabadban

Nagy hahotával,

Ősi erővel

Tombol a szél.

Fáznak a fecskék,

Útnak erednek.

Afrika vár rá

Távol a cél.

Érik a szőlő,

Lógnak a tőkén,

Gyenge a vékony

Barna kocsány.

Csattog az olló,

Metszi a termést

Most jön a fontos

Must fokolás.

Nyílnak a pincék,

Mosva a hordó,

Füstölög, izzik

Bennük a kén.

Lassan a musttal

Telve a hordó,

Érik az új bor

Tél elején.

Érettségi találokozó

Ötvenöt, Istenem, hát ennyi elrepült

Ötvenöt év alatt megőszült a fejünk.

Jóban is rosszban is egyaránt volt részünk,

Már kevesen vagyunk, de  legalább élünk

 

Arcunkat rongyosra gyűrte hét évtized

Lassultak  lépteink néhányunk csak tipeg

Homlokunkon   sűrűn   sorjáznak   barázdák

De öreg szívünkben még él a barátság

 

Köszöntök mindenkit, minden jóbarátot

Legyen bár köztünk, vagy   járja a világot,

Idézzük meg őket, kik végleg elmentek

Emlékezzünk rájuk   s hajtsunk csendben fejet

 

Örüljünk egymásnak, igyunk, és meséljünk,

Mennyi valósult meg abból, mit reméltünk

Hogy van-e családunk, unokáink szépek,

Vegyük elő bátran a sok szép fényképet

 

Ürítem poharam élőkre, holtakra

Osztályfőnökünkre, s minden tanárunkra

Azokra, akiket egykoron szerettünk,

Akik köztünk élnek, s kiket eltemettünk

 

Node mit beszélek, elég már a szóból

Poharat a kézbe, töltsünk a  kancsóból

Higgyük el egy percre, újra ifjak vagyunk 

Éljük át mégegyszer minden boldog napunk

Bocsásd meg vétkeinket

Légy Herkules vagy hurrikán,

Száguldj, miként a fergeteg,

Körötted sok sok kurtizán,.

Élvezd velük az életet !

Ne bánd a múló éveket,

Ifjúként legyél víg suhanc

Tipord el ellenségedet !

Bocsásd meg vétkeit uram !

Gondold, a léted egy porond,

Öleld a nőket, és szeress,

Ne bánd, ha kapsz néhány pofont,

Az élet fintorán nevess !

Ítéld meg minden tettedet,

Az élet gyorsan elsuhan,

És bár volt hibád rengeteg,

Bocsásd meg vétkeit uram !

Mi az mit itt hagysz vén bolond ?

Nézz vissza, hogy telt életed !

Óriás voltál, vagy kobold,

Siker volt több, vagy élvezet ?

Vetett-e magot két kezed ?

Vagy szorongat a bűntudat   ?

Te ismered minden lépteit,

Bocsásd meg vétkeit uram !

Nyertem sokat, vagy vesztettem,

Tudom, göröngyös volt utam,

Mielőtt végleg elmegyek

Bocsásd meg vétkeim uram

Meddig még ?

Meddig még, és miért ?

Van-e még értelme ?

Az élet így mit ér,

Bár csak vége lenne.

Jó lenne kacagni,

Élni önfeledten,

Vidámnak maradni,

Szeretni kedvesem.

Szagolni virágot,

Patakban fürdeni,

Az egész világot

Keblemre ölelni.

Hogyha a sok féreg

Nem lakna agyamban ,

Felnéznék az égre

Vidámam kacagva.

Quo vadis ?

Eldobod-e, mit Isten adott ?

Három hegyet, Dunát, Tiszát ?

S mindazt, mit szép hazád rád hagyott,

Nyelvet, rónát, szelíd tanyát ?

Itt hagysz mindent, mit úgy szerettél ?

Barátokat, és iskolát ?

A hosszú utcát, hol őszi szél

Kavarta fel az út porát ?

Ha itt hagysz mindent, mit szerettél,

Mert hozzád a sors mostoha,

Hát, úgy menj el, hogy emlékezzél,

Nem lehet más hazád soha.

Vidd magaddal az emlékeket,

Sirasd meg azt a kispadot,

Hol csókolóztál szerelmeddel,

Miközben lágyan átkarolt.

Lehet, hogy többé nem láthatod

A szigeti platánokat,

De szép hazád mégis itt hagyod

Mert nem ilyennek álmodtad.

Ha elmentél, hát az ajtókat

Ne zárd be végleg, csak lazán,

Mert eljöhet még az az óra

Mikor a hazád vissza vár.

Mindíg örök

Múlik az idő, gyűlik a ránc,

Gyengül a kéz, és lassul a tánc.

Lassan, de elolvad mindig a hó,

És elfogy lassan a tenni való.

 

De hogyha égett benned a vágy,

Elhitted  egykor, hogy szép a világ,

Sétáltál parkban szerelmesen.

Nem volt az életed  fénytelen

 

Mindig lesz forrás, éltet adó,

Mindig fog ragyogni télen a hó,

Mindig fog szólni pacsirta dal,

Mindig lesz öreg, és fiatal.

 

Örök a szépség, örök az értelem,

Örök a szívben kavargó érzelem.

Örök a tavasz,  a  nyíló  virág,

Örök a szerelem, örök   a vágy.

 

Amikor végleg eltávozok,

Örökül  pár  szót rátok hagyok.

Mondjátok bátran, szép a világ,

Mindig lesz vágy, és sok szép virág.

Álom, és valóság

Ébred a hajnal.

Csókos ajakkal,

Lágy öleléssel

Költögetem.

Nézem az arcát,

Hallom a hangját,

Súgja , hogy édes

Bújj közelebb !

 

Szép szeme lassan,

Lopva, titokban,

Huncut örömmel

Rám mosolyog.

Teste karomban,

Mind szorosabban ,

Mellemen érzem,

Szíve dobog.

 

Fűnek a harmat,

Szád ajakamnak

Oltja a szomját,

Ajka remeg.

Vágy tüze lobban,

Csókzuhataggal

Suttogom halkan,

Hogy szeretem.

 Szép ez az álom .

Szunnyad a párom,

Halk szuszogását

Nem zavarom.

Fogja a párnát,

Nézem az arcát,

Szép lehet álma,

Hisz mosolyog.

 Ebben a percben

Mind hevesebben

Vad hahotával

Támad az ég.

Sztentori  hanggal,

Nagy csatazajjal

Ránk szabadítja

Bősz seregét.

 Látom a drámát.

Megtöri álmát,

Felriad kábán,

Szinte remeg.

Reszket a testünk,

Dobban a szívünk,

Hallom a hangját :

„Bújj közelebb”

Vártam rád

Feleségemnek 63. születésnapjára

Hatvanhárom  éve, egy feszült éjszakán

Várta eljöttödet egy  boldog házaspár.

Mért tudtak előre a szívükbe zárni?

Mért voltak boldogok ? Mert volt kire várni.

Várták, hogy elindulj, kimond azt, hogy mama,

Kinyíló  értelmed szárnyakat bontana.

Közösen várták, hogy te is várj valamit

Önálló emberként legyenek   vágyaid

Mikor boldog voltál, vártad, hogy jobb legyen.

Boldogtalanságban reméltél  félszegen.

Előre tekintve szívedet kitárva

Mindig reménykedtél egy  szebb jövőt várva

Éltetett a remény,  hogy lesz szép gyermeked

Bearanyozza majd minden egyes perced

Legyen, aki várja minden pillantásod

Minden más csodánál sokkal szebbnek látod

 Évtizedek múltak, de csak vártál, vártál,

Megkésve ugyan, de mégis rám találtál.

Göröngyös úton, de én is rád találtam

Érdemes volt élnem, nem hiába vártam

Mit is kívánhatnék neked e szép napon?

Amikor sírnod kell, sírd el a vállamon,

Beteg  vagy, vagy   boldog, történjen akármi

Maradj velem addig, amíg van mit várni .

 

Amikor

Amikor szüleid viselik gondodat,

Ifjúként kezedbe vennéd a sorsodat,

Felforr a véred, és feszít egy gondolat,

Ne gondolj egy skalpra, mit meg kell szerezned !

Adj zablát vágyadnak, várd meg a szerelmet,

Maradj meg embernek !

Amikor szeretnek, tárd ki a karodat,

Öleld át szorosan szertő párodat.

Amikor elvitte tőled egy gyorsvonat,

Békével engedd el egykori hívedet !

Megújult erővel folytasd az életet,

Maradj meg embernek !

Amikor terített asztalnál jóllaktál

Desszertet ehettél, vörös bort ihattál

Amikor éhes vagy, alig van kenyered,

Tudnod kell, van, akit éhhalál fenyeget,

Hagyj meg egy keveset, ments meg egy életet,

Maradj meg embernek !

Amikor erősnek éreznéd magadat,

Elborult elmével ne bánts meg másokat !

Tiszteld az öreget, ne bánts a gyengébbet !

Egy cseppje vagy te is csak egy nagy tengernek ,

Ne szennyezd be, kérlek, maradj meg embernek

Maradj meg EMBERNEK

Ajánlom annak a nálam lényegesen fiatalabb, és erősebb embernek (???) aki minden indok nélkül megvert

A vándor éji dala

Műfordítás
 

Johann Wolfgang Goethes,

Wanderers Nachtlied

Über allen Gipfeln

ist Ruh,

In allen Wipfeln

Spürest du

Kaum einen Hauch,

Die Vögelein schweigen im Walde.

warte nur, balde

Ruhest du auch.

Vándor éji dala

(VARSÁS FRIGYES)

I.

Bércen, ormon, mély csend

honol

Ágak rejtekében

Bujdokol

Az enyhe fuvalom

Az ég vándora erdőn nem neszez

S ím közelg jegyesed

A nyugalom

II.

Csend ölel mos ormot
Bércet
Szellő ringat bokrot
Fészket
Friss leheletével
Némán ül fészkén a kismadár
Vándor, terád is vár
A végső béke

73. születésnapomra

Augusztusi holdas éjen

Fénylő pont suhant az égen.

Meteor, vagy csillag talán ?

Szívszorító, égi talány.

Alig pislákol a fénye.

Hulló csillag lehet ? Mégse !

Nem tűnik el a semmiben,

Fel-fel lobban, majd megpihen.

Lassan kúszik fel az égre,

A hajnali égbolt éke.

Kicsi bár, de büszkén ragyog,

Mint a fényesebb csillagok.

Tiszta csendes éjszakákon

Egyre fényesebbnek látom.

Hogyha alant köd gomolyog,

Még azon is át-át ragyog.

Lassan halad nyugat felé,

Lángja lassan felemészté.

Fénye csökken, már nem ragyog,

Mint az álló nagy csillagok.

Napnyugaton elfáradva

Fejét csendesen lehajtja

Az ég vörös vánkosára,

És aláhull koronája.

Érettségi találkozó

Ötvenöt, Istenem, hát ennyi elrepült

Ötvenöt év alatt megőszült a fejünk.

Jóban is rosszban is egyaránt volt részünk,

Már kevesen vagyunk, de legalább élünk

Arcunkat rongyosra gyűrte hét évtized

Lassultak lépteink néhányunk csak tipeg

Homlokunkon sűrűn sorjáznak barázdák

De öreg szívünkben még él a barátság

Köszöntök mindenkit, minden jóbarátot

Legyen bár köztünk, vagy járja a világot,

Idézzük meg őket, kik végleg elmentek

Emlékezzünk rájuk s hajtsunk csendben fejet

Örüljünk egymásnak, igyunk, és meséljünk,

Mennyi valósult meg abból, mit reméltünk

Hogy van-e családunk, unokáink szépek,

Vegyük elő bátran a sok szép fényképet

Ürítem poharam élőkre, holtakra

Osztályfőnökünkre, s minden tanárunkra

Azokra, akiket egykoron szerettünk,

Akik köztünk élnek, s kiket eltemettünk

Node mit beszélek, elég már a szóból

Poharat a kézbe, töltsünk a kancsóból

Higgyük el egy percre, újra ifjak vagyunk

Éljük át mégegyszer minden boldog napunk

Csak egy anya

Nem nehéz szeretni a jót és a szépet,

Azt, aki jószívű, s boldoggá tesz téged,

Aki éjjel nappal kedvedet keresni,

De egy nagyon csúnyát ki képes szeretni ?

Nem nehéz szeretni, aki szentként tisztel,

Lesi minden szavad, s szolgál igaz hittel,

Aki boldogan tud tevéled nevetni,

De egy nagyon butát ki képes szeretni ?

Nem nehéz szeretni, aki dolgos, serény,

A munkája pontos, mégis mindig szerény,

Akit sose hallasz gőgösen hencegni,

De egy nagyon lustát ki képes szeretni ?

Nem nehéz szeretni, azt , aki sikeres ,

Aki, ha beteg vagy, minden nap felkeres,

Aki, ( ha hibáztál) könnyen tud feledni,

De egy erőszakost ki képes szeretni,?

Van egy, aki butát, csúnyát, lustát szegényt,

Erőszakos, galád, álnok, verőlegényt,

Olyant, ki az anyját rossz szóval illeti,

Csak egy anya képes az ilyent szeretni !

Szép fiú

Eredeti, márkás farmer,

Aranyóra lánccal,

Be ugratnak néhány pancsert

Egyszerű csalással.

Nézze szép FIATALEMBER,

Akciós a bunda,

De én sejtem, hogy ő nepper,

Bóvli minden cucca.

…………….

Egyívású lehet velem,

Bajszos paraszt férfi,

Ül a buszon velem szemben,

Telefonom nézi .

Mondja PAPÓ , megmondaná

Maga meg mit nyomkod ?

Nem látom, a masináján

Hol vannak a gombok.

------

Két tinédzser elfoglanak

A buszon négy széket

Előttük áll két kismama

Biztos leülnének

Szólok: kettőt átadhattok?

De ők visszavágnak:

Ne hadoválj te vén SZ…

Fogd be a pofádat !

………..

Középkorú, kissé testes,

Pici retiküllel,

Kikerülném, ám kiszemelt,

Hallom is fél füllel:

SZÉPFIÚ ha velem jönnél

Elkísérhetnélek

Megszámítom neked ötért,

Boldoggá tennélek.

Utánuk a vízözön

Szétvert bérlakás romjai,

És törött asztalok.

Nemrég lakott itt valaki,

Egy szebb lakást kapott.

De itt maradt az udvaron

Pár ócska pille szék,

Kidobott szakadt matracon

Vakolat törmelék.

Az udvaron egymás mellett

Kerítés oszlopok,

Aminek értéke lehet,

Az nem maradhat ott.

Kibontott ajtók, ablakok,

Szemét hátán szemét,

Időnként kétes alakok

Piszkolnak szerte szét.

Kóbor macskák tucatjai,

Kutatnak egy kukát,

Éhesek, mint sorstársaik,

Az itt hagyott kutyák .

Elment, de az, ki itt lakott

Letette névjegyét,

Nem bántja, amit itt hagyott,

Csak más ember szemét

Kell a hely a fejlődéshez,

Nem kell a sok barakk

Kár, hogy pár ember fejében

Egy szemétdomb marad

Egy éve folyik a mellettünk lévő elavult MÁV telep szanálása

Múzsámhoz

Írtam Garadnáról, barcogó bikáról,

Hideggel dacoló bátor hóvirágról.

Megénekeltem már, a hallgatag erdőt,

Talpunk alatt csendet sóhajtó zöld mezőt.

Miközben a tollam araszolt sercegve,

Minden szava téged juttatott eszembe.

Írtam arról, milyen szép a Szinva patak

Lassú hömpölygése Molnár szikla alatt,

Balladát szerzettem csalfa szeretőről,

Hajnal hasadásról, komor hófelhőkről.

Eközben a lantom húrjait pengetve

Minden dallam téged juttatott eszembe.

Írtam a sorsomról, emlékek soráról,

Szemed szép színéről, hajad illatáról,

Játszadoztam rímmel, sírtam, és nevettem,

Bánatot, örömet szonettbe rejtettem.

Múlt ködébe vesző vágyakat kergetve

Valamennyi téged juttatott eszembe.

Fekszel az ágyadon csendesen pihegve,

Gyönyörű szép szemed jutott az eszembe,

Vidám nevetésed, két ölelő karod,

Édes, csókos ajkad, csilingelő hangod.

Álmodat vigyázva, ébredésed lesve

Gyönyörű szerelmed jutott az eszembe.

Vessen meg a világ, nem bánom, nevessen,

Világgá kürtölöm, szeretlek kedvesem.

Betűk, vagy számok ?

Imádja a zenét, fő kedvence Strauss,

Viszont nem érdekli, hogy mit csinált Gauss.

Rengeteget olvas, így műveltnek tartják,

Newtonról mit sem tud, neki megbocsájtják

Marx Károlyt ismeri ki tudja mióta,

Bár hogy ki volt Marx György, fogalma sincs róla.

Intelligens ember? Nagy kedvence Ady,

Bár csak nem is sejti, mit csinált Bolyai.

Problémákat old meg egyenlettel, fejben,

Nem akadály néki négy öt ismeretlen.

Ellenszenvét néhány ember el sem rejti,

Mivel a disztichont nem tudja, csak sejti.

Esze, mint a penge, valóságos zseni,

Fejben kiszámolja, hányszor hány az mennyi.

Kiváló matekos, de mégis szakbarbár,

Mert nem tudja hol élt, Vörösmarty Mihály?

Nem különb énnálam egyik a másiknál,

Kinek egy lába ép, az biztos sántikál

Biztosan megállni csak két lábon lehet,

Ne légy egyoldalú, pallérozd elmédet !

1x8+1=9

12x8+2=98

123x8+3=987

1234x8+4=9876

12345x8+5=98765

123456x8+6=987654

1234567x8+7=9876543

12345678x8+8=98765432

123456789x8+9=987654321

Búcsú

Nem vádolok senkit, de fáj a rettenet,

Elorozták tőlem egyik szerelmemet.

Maga volt az élet, lelkem sajog belé,

Szívem egy darabja lett az enyészeté.

Nem láthatom többé, már nem gondozhatom,

Üresebben telik nélküle a napom.

Nem csábít magához harmatos reggelen ,

Örömömet benne többé nem lelhetem.

Nem hív többet esti szalonnasütésre,

Friss gyümölcsöt többé nem kínál ebédre.

Vége az idillnek, nem vidít fel többé,

Szoros kapcsolatunk nem tartott örökké.

Amit kapott tőlem, mindig meghálálta

Újhagyma, és eper, tavaszi saláta,

Piros paradicsom, egy kis sárgarépa,

Paprika, uborka volt az ajándéka.

Fejlődik a város, folyik a szanálás,

Útban van a kertem, nincs többé kapálás.

Kicsit elfáradtam, de mégis sajnálom,

Meghalt egyik felem, kedves jóbarátom

Kikelet

Eresz alatt sír a jégcsap,

Porban csapkod a veréb,

Hóvirág az ibolyának

Olvadó hóról mesél.

Sárga nárcisz patak parton

Kémleli a kék eget,

Csivitelő csíz csapatok

Túl harsogják a telet.

Parkba csábít a szerelem.

Szép lányok, és legények

Visszafolytott lélegzettel

Csókot csókra cserélnek.

Idő

Gyűri a bőrömet,

Koptatja a csontom,

Szívja az erőmet,

Robog, mint a mozdony.

Üres tarisznyámat

Degeszre pakolta,

Kinccsel, vérrel, sárral,

Rendetlen halomba.

Készítem a leltárt,

Nem dobok ki semmit,

Megbecsülök eztán

Minden egyes centit.

Gyilkos, vagy áldozat

Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok,

Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt.

Kétséget temettek augusztus hajnalán,

Sírtak, és örültek sírja két oldalán.

Volt kinek szeméből örömkönny patakzott

Mikor a gyászharang utolsót kongatott

Volt, ki a szívébe zárta a fájdalmat

Hamisnak vélvén a borzalmas vádakat

Örült, ki hatszáz lány gyilkosát temette,

Ki testét szűz lányok vérében fürdette.

Hallani vélte a kínzottak sikolyát,

Gyikosok báljának vélvén az ispotályt.

Voltak, kik elhittek mindent, mit hallottak,

Vérszívó vámpírnak tudták a halottat.

Úgy vélték, hogy ő csak egy galád eretnek,

Kegyetlen bírája ártatlan szűzeknek.

Örült, ki megzavart elmével vádolta,

Vakító szépségét vérfürdő ápolta,

És mint Darvúliát, boszorkánynak vélte,

Rettegve gondolva minden gaz tettére.

Voltak, kik siratták , vélték, hogy áldozat,

Thurzóra szórták a kegyetlen átkokat,

Tudván, hogy csodálta varázsos szépségét,

Magának kívánva Nádasdy özvegyét.

Kívánta szépségét, hatalmas vagyonát,

Nehezen viselve Erzsébet kosarát.

Kínzással csikart ki szolgákból vádakat,

Becsapva galádul megtévedt százakat.

Dermesztő hideg volt, szóltak a harangok

Temették Csejtén a meggyötört szépasszonyt

Ki volt ő, gyilkos, vagy ártatlan áldozat

Nem tudni, melyik a hiteles változat

Máig tisztázatlan, hogy Nádasdy Ferenc nádor hitvese, Báthory Erzsébet 600 fiatal lány gyilkosa volt, vagy az általa kikosarazott Thurzó György gróf cselszövésének

áldozata

Haza vágyok

Csodálom a rét virágát,

Aranyeső gyenge ágát,

Bölömbikát nádas mélyén,

Fürge nyulat erdő szélén,

Rozsda-barna őszi fákat

Szinva parti rozzant házat,

Gyönyörködnék hóesésben,

Vándor sólyom röptetésben,

Szépek ők, de bárhol járok

Téged látni haza vágyok.

Hallgatom az erdő csendjét,

Koppanni az eső cseppjét,

Citerázó őszi szellőt,

Szarvasoktól zengő erdőt,

Ezer villám dörgő hangját,

Kicsiny falum nagy harangját,

De szívemnek egy sem számít,

Csengő hangod haza csábít.

Csodálom a téli jázmin

Faggyal küzdő szép virágit,

Lebegést a hóesésben,

Szivárványt a tiszta égen.

A természet elvarázsol,

De én mégis egyre vágyok,

Elzengi hát most a lantom:

Tiéd minden gondolatom.

A téli jázmin januárban virágzó cserje