Feszül a lelkemben egy apró gondolat,
De félek, leírva csupán egy mondolat.
Vajon eldönthetem-e azok vitáját,
Akiknek elméjét milliók csodálják?
Hogy " Szép az, ami érdek nélkül is tetszik"
Mindegy, hogyha kapod, vagy éppen elveszik
Netán "Szép a forrás, fürödni abban", vagy
Örvendeni, mikor, mossa az aranyat
Vaj'h szépnek látod-e a viharfelhőket
Mikor viaskodnak tomboló erőkkel
És hogyha villámok cikáznak fölötted
És fenyegetnek, mint gyáva üldözöttet?
És vajon mit gondolsz e szörnyű világról
Békében csodálva egy fűtött szobából
Nézve a természet iszonyú csatáját
Miközben öleled párod gyenge vállát
Díszes a Margit híd modern új ruhája,
De az avatáskor vajh' milyennek látta
Az új hidat az a sok öngyilkos golyhó,
Kiknek vőlegénye a hömpölygő folyó?
És ki látja szebbnek a kinyíló rózsát,
Akiét egy gyászos koszorúba fonják ,
Vagy ki beveté azt a tónak habjába",
Majd abból kikelni Iluskáját látta?
Én mindíg csodálom a gyönyörű rózsát,
De ha remélhetem kedves párom csókját,
És átnyújtom neki, mondván, hogy szeretlek,
Nem csupán szépnek, de százezerszer szebbnek.
Az idézetek Kant "A tiszta ész kritikája " és József Attila "Ars poetica" című műveiből valók