72 évem

Hetvenkét évemre ha visszanézek,

S emlékeim közt fáradtan matatok,

Találok köztük csillogóan szépet,

És néhány ócska megsárgult kacatot.

Elképzelem most a végső állomást,

Hol majd Szent Péter megnézi jegyzetét,

S a mennybe invitál, vagy tovább bocsájt,

Mert úgy találja, hogy nem kell perbeszéd.

A homokóra meg nem fordítható,

Ha az utolsó szem homok is lepereg,

Mit eddig tettem, meg nem másítható.

Voltam tomboló, kavargó őszi szél,

És napsugár a fényes tiszta égen,

Billeg a mérleg, döntson a főítész!

Garadna parti séta

Garadna partján andalogva

Szorítom kedvesem kezét

Gyönyörködünk a friss habokban,

S hallgatjuk a víz halk neszét.

Andalgunk csendben hű párommal

Erdei páfrányok között,

A völgykatlanban mindkét oldal

Barnavörösbe öltözött.

Sejtelmesen zsibong az erdő,

A levegőt átitatja

A bokrok között átszűrődő

Ropogós pisztráng illata.

A kristálytiszta patak balján

Rönkfa padok és asztalok,

Rajta illatoz aranybarnán

A pisztráng és egy kupa bor.

Az utolsó korty ital után

Egy kicsit még beszélgetünk,

Tovább sietve, még délután,

Lassan a tóhoz érkezünk.

Avarba fáradt az őszi szél,

Suttog egy édes dallamot...

Rongyosra gyűri a tó vizét,

S permetez fenyőillatot

Siklik a tavon kis ladikunk

Kezünk karcolja zöld vizét

A víz felett száll pajkos dalunk

És élvezzük a csók ízét

Lánc-lánc

A sorsunk egy  lánc, és  benne láncszemek

Mi csak akkor ép, ha mindegyik remek

Legyen szívednek egyforma  mindenik

Bármelyik törik,  az egész szétesik

 Hogy bírja a súlyt, mit sorsod rád rakott

Javítgasd folyton, ha egy szem megkopott

Nagy úr az idő,  a rozsda nem  pihen

Annyival terheld csak,  mit még  elvisel

 Ha már a terhed teljesen  elfogyott

A láncban minden szem végleg elkopott

Büszkén távozhatsz bátran elmondhatod

Csak az idő volt, mi rajtad kifogott

Feltámadás

Húsvétkor értünk halt

Kínhalált a Messiás

Feltámadt  harmadnap

De nem hitte el  Tamás

 

Midőn érintette

A Jézuson  döfött sebet

Szólt az addig hitetlen

Én uram én Istenem

 

Te már nem láthatod

De mégse légy hitetlen

A hit szavával  mondd

Én uram én Istenem

 

Tárd ki a szívedet

És hallgasd  Isten szavát

Valld meg a hitedet

Tartsd  magasba zászlaját

 

Húsvétkor ünnepeld

A feltámadt Messiást

Eléje térdepelj

S meglásd, mindent megbocsájt

Hiány ?

Egyedül fekszem, üres az ágyad,

Nem ölelhetem gyengéden vállad,

Nem suttoghatok füledbe bókot,

Nem adhatok az ajkadra csókot

 

Átölelnélek, füledbe súgnám,

Ne csüggedj, ne félj, drága Gabuskám.

Elmondanám, de ezek csak vágyak,

Egy kórházban van megvetve ágyad.

 

Mit vétettél, és mi  volt a vétked,

Amiért a sors így elbánt véled?

Miért nem élhetsz fájdalom nélkül,

Miért kell félned most is a késtől?

 

Egyedül fekszem, üres az ágyad,

De amint lehet, ott leszek nálad.

Fájó sebedre nagyon vigyázva

Csókot lehelnék szemedre, szádra

 

Kevesebb lettél, de csak a tested,

Megmaradt nékem gyönyörű lelked.

Hidd el most drága, bármit beszélnek,

Nem látlak így sem kevésbé szépnek

Tanárúr kérem

 

Hangos az osztály, röpköd a kréta,,

Tombol  a kicsi,, a langaléta.,

Eközben    Steinmann elábrándozva

Derivál kicsit az első sorban.

 

No, nem papíron, neki az nem kell,

Hisz ő egy zseni, hát  csak úgy fejben .

Egyszercsak nagyot ordít a hetes,

Ott jön a , Frőlich, az álnok hentes,

 

Csend lett most,  akár egy temetőben,

A kréta megáll a levegőben.

Így szól az egyik , jön hát a dúvad,

Ma is megvívjuk a háborúnkat.

 

Mert nem  végez ő soha  félmunkát,

Kioszt majd megint jó pár szekundát.

Ül az asztalnál, és lapoz csendben,

Majd felnéz néha, szeme se rebben.

 

Elidőz sokat az A betűnél,

Altmannál most még nincsen feszültség,

Hisz épp egy éve gondolt egy nagyot,

És Katonára magyarosított

 

Harmadik oldal, Eglmayer,  Deckmann,

Mindkettő gyenge most a matekban.

Most még megúszták, mert lapoz  hátra

S rápillant Frőlich most  Katonára,

 

Átkozza  magát búsan Katona ,

Bárcsak  Altmanná visszaváltozna.

Amikor Frőlich  az S-hez  ért el

Steimannhoz fordult, és így szól hévvel:

 

Kedves barátom, tudom, hogy tudod,

A rend kedvéért vegyél egy kúpot!

Vagy inkább gúlát, ha kedved szottyan,

A te elmédnek az meg se kottyan.

 

Mielőtt Frőlich még, felocsúdna

Lehetne  inkább egy csonkagúla?

Kérdezi Steimann  visszafogottan,

És bele is kezd határozottan.

 

Kérdés, és válasz villámként cikáz

Minket  meg  közben a hideg kiráz

Meggyőzően szólt,  hangsúlyozottan,

Szép magyarsággal, pallérozottan.

 

Egy szót sem értünk, a disputából,

Elámulunk mi íly nagy tudástól.

Az ámulattól bénultan  ültem,

Éreztem, rám néz önelégülten

 

Felsóhajt Frőlich, Steimann csak egy van,

Így tovább lapoz most a naplóban.

Akinél megáll egy pillanatra,

Egy rossz tanuló, látszik is rajta.

 

Nos, kedves fiam, egyenletet kapsz,

Hogyha  készültél, sikerben bízhatsz

A Frőlich nem éppen nagyvonalú.

Mert így szól,   nos, legyen  másodfokú

 

Kéne nekem a megoldó a képlet

És hogy ,mitól függ  az értékkészlet

Pörög az agya, mint egy motolla

A  bénégyzetet  már kikotorta

 

A többi nincs meg, inkább csak sejti

Az erőlködés kétségbe ejti

A rossz tanuló így szól feszülten

Tanár úr kérem, pedig   készültem

 

Epilógus

Ha versírással megbántottalak jó váteszem,

Haver, s írással megbántott alak, jóvá teszem

 

 

Karinthy Frigyes emlékének ajánlom, születésének közelgő 127. Évfordulóján

(1887.jónius 25.)

 

 

 

 

 

Húsvéti idill

Sűrű a csend, az ég sötét,

Ránk terítette  köntösét.

A dombon túl egy fénysugár

Húsvétra  készít  száz csodát.

 

Virágos rétet pacsirtadalt,

Mosolygós arcot,  vidám kacajt.

Amíg a rózsa fiatal ,

Belőle  illatot facsar.

 

Kosárban lapul sok tojás,

Áldásra vár a kis kalács,

Csokornyi  szentelt barkaág

Díszlik az ünnep asztalán.

 

Lányokon látok  rokolyát,

Fiúk kalapján pántlikát,

Kezükben rózsavíz lapul,

Csókolják egymást szótlanul.

Szeszélyes Húsvét

A húsvét gyakorta  szép mosolygós arccal,

Fehér hóvirággal,  nárcisszal kérkedik,

De most  áprilisban szél hátán nyargalva

Egy szeszélyes suhanc gyanánt legénykedik

 

Ünnepi rokolyát ölt ma minden leány

Kik  tojással várnak sok délceg legényre

Remélve, mind, egy majd átfogja derekát

És csókot ad minden tojásért cserébe

 

A vidám  ifjakban feszül a szenvedély

Meghintik kölnivel szép kedvesük  haját

S majd egy vödör vizet zúdítanak felé

Jókat kacagnak mind a kis ház udvarán.