Bűn-bocsánat

Emberek vagyunk sok hibával

Időnként botlunk, vagy tévedünk,

Nem törődünk a   más bajával

A más igazában kétkedünk

Ember vagyok én is hibákkal

Tudom, hogy én is tévedhetek

Azon vagyok, hogy megbocsássak

Az első lépést én megteszem

Elnézést kérek kedves szóval

Eltemetném a sok  kis hibát

De ha ő nem tesz hasonlóan

Azt hiszem, ő már jellemhibás

Küzdünk az élet száz bajával

Előfordulhat, hogy vétkezünk

Lehúzzuk azt, ki fennen szárnyal

Arcunk nincs is, csak jelmezünk

Félre nézel, ha látni kéne

Nem nyújtasz soha segédkezet

Sárba taposod  azt ki  téved

De felejted saját vétkedet

Ítélkezel bár nem szabadna

Mikor az  nem a te asztalod

Elűzöd azt, ki még maradna

Bár ő megtenné,  te nem hagyod 

Elveszed azt, mi másnak  jussa

A  számkivetettet megveted

Elgáncsolod, ki épp befutna

Szívedből kihunyt a szeretet

Ki velem ilyen, azt vádolom

Egy lépést felém most ő tegyen

A vétkeit tán megbocsájtom

Hogy végre béke, és csönd legyen

Főzőcske, de okosan

Fínom pörkölt lesz az ebéd

Rotyog a fazékba’

A  kis fedő a  tetején

Meg-meg  billen néha.

Illeg-billeg, csörren párat,

Nagy a gőz alatta,

De mivel az ebéd várhat,

Leteszem alapra.

Megigazítom a fedőt,

Spórolok a gázzal,

Tartok egy kicsiny pihenőt

Apró kacagással.

Jó anyámtól azt tanultam,

Akkor jó a pörkölt,

Ha a tűzön alig szusszan,

Lassú tűzön főjjön.

Főzzél mindig takarékon,

Kis lángon, nyugodtan,

Az a jó, ha a  fazékon

Fedőnk meg se moccan.

Hogyha így készült a pörkölt,

Arra még vigyázzál,

Hogy a tányér se csörögjön,

Csönd legyen a háznál.

Álom-álom

Azt álmodtam, szellő voltam,

Simogattam arcodat,

Gyenge vállad megcsókoltam

Átkaroltam derekad

Tiszta forrás voltam  máskor

Hűs vizemből ihattál

Cseppenként ragyogtam szádon

Csókjaimtól kacagtál

Tiszta vízű kis patakként

Arcképedet  csodáltam

Minden  csodás pillanatért

Bukfenceket dobáltam

Amikor te virág voltál

Én egy szorgos méhecske

Kicsi kelyhed nekem oltár

Mézet rejtő tégelye

Szomorú születésnap

Köszöntlek drága e nagy napon

De nem kapsz most  virágokat

Betegen  fekszel  az ágyadon.

Egy kórházban, magányosan

Hallgathatnánk  az őszi szellőt

Élveznénk, minden dallamát

Bejárhatnánk egy szép nagy erdőt

Olvashatnánk egy balladát

Sétálhatnánk a Szinva parton

Csodálnánk selymes habjait

Megsímogatnám kedves arcod

Lágyan csókolnám ajkaid

Egymáshoz bújhatnánk az ágyban

Hallgatnám, szíved hogy dobog

Suttoghatnám, szeretlek drága

Legyünk sokáig boldogok

Szívemet hoztam s reményemet

Hogy enyhülnek fájdalmaid

S  gyünyörű  szemed majd rám  nevet

Temetve gyötrő kínjaid

Zsófika 4 éves

Hogy repül az idő, rohannak  az évek

Tündérszép Zsófikánk   lassan immár négy lett

Amikor láthatom kedves arcocskáját

Azonnal megértem, miért is csodálják

Mikor találkozunk, szinte röpül felém

Nyakam átkarolja, hangja szinte zenél

Csillogó szeméből árad a szeretet

Kapok néhány puszit, s ő vidáman nevet

Hangos kacagása betölti a szobát

Amikor öleli a miskolci papát

Kacag, majd elrohan, hisz neki dolga van

Megjött Gabi nagyi lám,  ő is  betoppan

Őt is átkarolja, puszilja, öleli

Úgy szorítja nyakát, tán el sem engedi

Hinni kell ennek a gyönyörű ékszernek

Nem tudnak hazudni  a gyermeki szemek

Hogy fér a picinyke gyermeki  szívedbe

Olyan mérhetetlen, őszinte  szeretet,

Amit bárha osztasz, folyton folyvást több lesz

És ami rabul ejt mindenkit körötted

Mit is kívánhatnék ezen a szép napon

Milyen legyen jövőd, mit kéne mondanom?

Ahogy a csemeték egyszer égig érnek

Úgy fejlődjél  te is okosnak és szépnek

Mihály napi emlékezés

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok"

Még billeg az ágon a  sárga levél,

Már nem vele várom a téli  világot,

Már nem vele  suttog a hajnali szél.

Ő már soha nem simogatja az arcom,

Nem mondja, hogy áldjon ezerszer az ég,

S bár reszket a két keze, láttam  a harcot,

S csillogni a  könnyet    a  büszke szemén.

Már  azt hiszem, érzi  az élete végét,

Nem hallani mégse panaszt ajakán

S bár  látom  a szelleme visszaesését,

Még így is imádom az édesapám.

Ó drága apám, ugye hallod a hangom,

Már fenn, hol az angyalok éneke zeng,

Jóságodat még ma is őrzi a  lantom,

És egykori fényedet itt, idelenn.

Az idézet Petőfi Sándor : Szeptember végén című verséből való

A diósgyőri várban

Nagy Lajos egykori szép vára  a szikla   alatt,

Ott csobog, ott suhan el csendben a Szinva patak.

Gyermeki boldog időm éltem  a romjainál,

Álltam a bástya fokán, voltam a   várkapitány.

Omladozó falait  bontja a szél, a vihar

Tornyai roskatagok vastag a dudva, muhar

Régi királyi arák  víg pihenője halott

Mégsem igaz, hogy a vár néma vagy elhagyatott

Lestük  a  vár köveit, gyűjtve a sok bogarat,

Gyermeki víg kacajok zengtek a tornyok  alatt,

Szívtuk a jó  levegőt, illatozott ez a  szél,

Játszva rohant el a nyár, és vele pár üde  tél       

Újra a várba megyünk, én, s velem édes arám,

Megmutatom neki, hol  volt nekem ünnep  a nyár

Nyitja a vár kapuját.  Gesztenye sor  közepén

Díszköveken haladunk,  sátrak az út peremén

 Boldogan átölelem,  rám nevet  és oda néz,

Körbekerítve a vár,  kérik a jegyre a pénzt

Látom a fényt a szemén,  enyhe mosolyt  ajakán.

Más lehetett ez a vár  régi idők tavaszán

Szép ez a vár, gyönyörű,fényeivel csalogat,

Régi  időket idéz, távoli századokat.

Van, ki  ha körbetekint, látja a szép palotát,

V an, ki a tornyok alatt társai lábanyomát

2014.augusztus 30-án nyitották meg az eredeti állapotnak megfelelően újjáépített Diósgyöri várat