Veres Enikő emlékére

Karcsú nádszál az élet tavában,

Harmatos, bimbózó rózsaszál,

Gyenge szellő élet viharában,

Illat, mely a légben tovaszáll.

 

Igazgyöngy, mit alkotott a tenger,

Lágyan zengő  égi szerenád,

Szüleidnek a legdrágább gyermek,

Fájó szívvel gondolok reád.

 

Kettétörött ez a gyenge nádszál,

Rózsaillat régen tovaszállt,

Csengő hangod  mint a szél a hárfán,

Most a mennyben zengi dallamát.

 

Enikő  ,  ha lenézel e sírra,

Ahol  mindíg bőven van virág,

Érezned kell, hogy a szüleidnek

Azóta is üres a világ.

Enikő fiatalon elhunyt tanítványom volt

Állj meg vándor

Állj meg vándor   itt,  e sírnál,

De ne hullajts  könnyeket,

Mert aki e sírba leszállt,

Békességben szendereg.

 

Nem bántja őt most már senki,

Nincs öröme, bánata

Mindenkinek el kell menni,

Ha eljő az alkonya.

 

Sirasd azt, ki eltemette,

Kinek fáj a hiánya

És az, aki úgy szerette,

Már sehol sem találja.

 

Nem hallhatja kedves hangját,

Nincs, ki megsímogassa,

Megértené minden baját,

Mindíg megvígasztalja.

 

Inkább mégse, őt se sirasd,

Mert  akinek tényleg fáj,

Könnyeitől várva vígaszt

Tudja, hogy mért sírdogál.

Barcogás

 

Barna-vörösben játszik az erdő, csendes a tisztás.

Hallom a halk neszeket, zörren a száraz avar.

Bárhova lépek, hallom a vékony gally ropogását,

Kérdezem önmagamat, látok-e nagy viadalt ?

 

Vén terelő bika hetykén lépeget, őrzi a csordát,

Látom a büszke vadat, várom a nagy csatazajt.

Ott jön egy ifjabb, szép kereső bika, hallom a hangját

Tudja, ma várja a nagy, végzetes esti kaland

 

Bődül az ifjabb , látva az ellent hívja a táncba,

Lent van a széles  agancs, nincs mese, győzni akar.

Túl nagy a tét most, indul a párbaj végre csatáznak

Majd kiderül, hogy a vén ülhet e még diadalt.

 

Indul a harc, követik most ösztönük ősi parancsát,

Háremet óvja a vén,  posztol a tér közepén.

Most nekikészül az ifjabb és leszorítva agancsát

Megfeszül,  űzi a kéj, vágtat a végzet elé

 

Összeakasztják szarvaikat, majd vélve jutalmat

Támad a két bika  és véres a tarka mező.

Vége a harcnak, az új bika élvezi már a hatalmat

Nagy diadalt aratott, ő ma az új vezető.

Angyalka

Gazella termete suhan, mint az álom

Istenem, ha tudná, mennyire imádom

Milyen elbűvölő, gyönyörű mosolya

Bársonyos bőre és hófehér fogsora

Úgy áll a táblánál, hosszú szőke hajjal

Nem Angéla nékem, sokkal inkább Angyal

Most a tanár kérdez, ő rám néz epedve

Mennyi sinus harminc, választ vár szép szeme

Egyketted, suttogom, de hiába minden,

Nem érti a szavam azt kéri, hogy intsem.

Felemelt újjamat mutatom felezve,

Fityisznek gondolja visszanéz meglepve.

Leírom papírra és amikor lehet

Végre felmutatom, szép szeme rám nevet.

Enyém a mosolya, elönt a forróság,

Énnekem már ez is, valódi boldogság

Kicsi vagyok, szerény, ügyetlen és gyáva,

Ő egy gyönyörű nő, mindenki bálványa.

Férfias lovagja közöttünk rengeteg,

Imád ő engem is, de mint egy gyermeket.

Évek jöttek, mentek, elmúlt a szerelem,

De ez a szép emlék itt él a szívemben.

Ötven évvel később idézve a multat,

Agyam az emlékek tárházában kutat.

Mennyi sinus harminc, kérdezem hirtelen

Boldogan feleli, ó édes istenem .

Hát te még emlékszel, szinte el sem hiszem

Most meg ő válaszol hirtelen fityisszel.

Komoróczi Zoltánnak

Üstökös az égen egy ragyogó szellem
Komoróczi Zoltán, vagy ha kell Remember
Köszönjük szavaid, melyekkel szólottál
S hogy a poézisnek oltárt állítottál
Művészeted előtt meghajtom fejemet
Leteszem szívemet méltatva művedet

 

2013.10.19.

Életpályám

Becsvággyal induló  patak

Voltam, ki azt reméli,

Gyémántot csiszol  számtalant

S az óceánt  eléri.

 

Kavicsot görget ezerszám,

Csiszolva őket lassan

S ha olykor gyémántot talál,

Egy óriásit  csobban.

 

Csak  kis tavat s nem   óceánt

Tudott  végül  elérni,

Ám sok kavics és pár  gyémánt

Az emlékét  dicséri.

Bezzeg-ámbár

Szégyelld magad, kedves fiam

Gonosz vagy és becstelen

Bezzeg én a te korodban

Sosem voltam szemtelen

Bár én tudom, hogy gyermekként

Szertelen volt, szívtelen

   

Nagy a munkanélküliség

Kevés a pénz, sok a gond

Bezzeg  harminc éve higgyék

Munkahely még bőven volt

Ámbár   ezek nem kis  részén

Bőven  lógtak   haverok

Világosnál megalázta

Rüdiger e szép hazát

Bezzeg  Bécsnek büsze vára

Nyögte Mátyás bús hadát

Ámbár  tudjuk igazsága

Mese csupán,   kitalát

Muhi pusztán Batu kántól

Béla hada elveszett

Bezzeg a magyar nyilaktól

Európa rettegetl

Ámbár  Augsburgnál   Lehel

Hős csapata  lépre ment

Volt-e oly kor, volt-e ember

Erkölcsös  és sikeres

Aki ha   azt mondja : bezzeg

Elhiszi, hogy így helyes

És az ő korában minden

Ámbár nélkül   hiteles

61.

Játsszunk el számmal, segít egy adathegy
Van benne egy hatos, kívüle csak az egy
Hat van az elején, a végén van az egy
Biztosan sikerült, a szám a HATVANEGY

Fiatal szép lánynak kedves a tizenhat
Az, aki jól játszik, ebből egy újat kap!
Hogyha az egy jobbra, a hat meg balra megy
Remélem, tudjátok, a szám a: HATVANEGY

Következő talány: Egy híján húsz ennyi
De pontra tükrözve tudod-e, hogy mennyi?
A pont az egyestől egy kissé balra megy
Majd erre tükrözve ismét csak HATVANEGY

Sakktáblán összesen hány darab négyzet van
Mennyi az igazság, ha tudjuk, hogy magyar?
Különbségük száma megint csak az az egy
Amiről szól a vers, vagyis a HATVANEGY

Szép szó az elixír, ebben hol van az egy?
Segítek, de tudd meg tőlem ez marha kegy
Van benne L, X, I, innen már hamar megy
Ha összeolvasod, megint csak HATVANEGY

Tudja meg mindenki, mielőtt hazamegy
Akiről szól e vers, nincs rajta apajegy
Mert ő az én párom, így hát az anyajegy
Ő az én Gabusom, évszáma HATVANEGY

Epilógus

Egy év múlva találkozunk, az az idő hamar eljő
Kérdésemre a jó válasz: az a delnő HATVANKETTŐ

Szinvaparti szonett

Szép nyári hajnal a hűs Szinva-parton,
Átölel karod és hallom a csendet.
Fejedet lassan a vállamra hajtod,
Fogom a kezedet, érzem, hogy reszket.

Fülembe suttogod fátyolos hangon,
Várom a csókodat, imádlak, kedves.
Forróság önt el, s én hagyom, hogy hasson,
Szép szemed csillog és zihál a kebled.

Érezzük egymást, az égre felnézünk,
Millió csillag most pislákol csendben,
Kacsint a vén Hold, már tudjuk, hogy végünk.

Vágyunkat oltva a szívünk még repdes,
Megrészegülten már semmit se kérdünk,
Öleljük egymást, oly édes a kettes.

Ébredés 2.

 

Azt álmodtam, simogattál,
Szorongattad kezemet,
Séta közben átkaroltál,
S dúdoltad a nevemet.

Kedves hangod az ég alján
Úgy suhant, mint egy madár,
Csiklandozva csókolgatott
Huncutul egy napsugár.

Vízcseppből font kendőjével
Egy szivárvány integet,
S a távolból enyhe kéjjel
Visszhangozza nevemet.

Enyhe szellő cirógatott,
Borzolta a hajamat,
S míg a nevemet fütyülte,
Mint egy álom elsuhant.

Őszi erdő minden fája
Meztelenre vetkezett,
Levelei alászállva
Zizegték a nevemet.

Kristálytiszta hegyi patak
Az arcomat csókdosta,
S kavicsokon bukdácsolva
A nevemet csobogta.

Jó lenne, ha ez az álom
Mindörökké tartana,
Kedves hangod a pusztákon
Szellők szárnyán szállana.

Bár az álom szertefoszlott,
Itt hagyta az ízeket,
Csiklandozva csókolgattál,
S suttogtad a nevemet.